Pesti Srácok

Később fognak elévülni a korrupciós bűnügyek, átengedte a népszavazási kérelmet az NBV

null

Hitelesítette a korrupciós bűncselekmények elévülésének legalább 12 évre emeléséről szóló népszavazási kérdést keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), kilenc másik benyújtott kérdést ugyanakkor nem engedett át a testület.

A kérdést Vágó Gábor, az LMP volt parlamenti képviselője magánszemélyként nyújtotta be. A kérdés úgy szólt:

Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, hitelesítsék a kérdést, mert az az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Jelezte: a Büntető törvénykönyv jelenleg is tartalmazza a korrupciós bűncselekmények törvényi meghatározását, valamint az elévülés általános szabályait, illetve a kivételeket, emellett a kérdés nem esik tiltott tárgykörbe. Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja a hitelesítés megtagadása mellett érvelt és arra hivatkozott, a kérdésből nem egyértelmű, hogy jelenleg vagy a múltban elkövetett bűncselekményekre terjedne-e ki az új szabályozás. Felvetette azt is, hogy alkotmánysértő helyzet állna elő, ha a már elévült bűncselekményt újra büntethetővé tennék. Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja és Litresits András, az MSZP delegáltja viszont a hitelesítés mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy a visszaható hatály már szabályozva van, hiszen ha az elkövetéskori rendelkezések kedvezőbbek a terheltre nézve, akkor jelenleg is azt kell alkalmaznia a hatóságnak.

PestiSracok facebook image

Az NVB tagjai 5:5 arányban szavaztak a hitelesítés, illetve a megtagadás mellett, de mivel szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt, a kérdést az NVB hitelesítette. A döntés nem jogerős, ellene 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Vágó Gábort rendkívüli módon izgatja a korrupció

Kilenc népszavazási kérdés hitelesítését ugyanakkor megtagadta az NVB, köztük Vágó Gábor további hét kérdését. Az NVB egyhangú döntéssel nem hitelesítette az arra vonatkozó kérdést, hogy a hivatalos személy által elkövetett korrupció alsó büntetési tétele öt év szabadságvesztés legyen. Az indoklás ugyanis szerint a büntetésnek igazodnia kell a bűncselekmény tárgyi súlyához, márpedig van olyan korrupciós bűncselekmény, amelynél a büntetés felső határa sem éri el az ötéves börtönt. Ugyancsak egyhangú elutasítás jutott két további, korrupcióval foglalkozó kérdésnek, ahogy az arra vonatkozó kérdés sem ment át a személyes adatok védelme végett, hogy a köztulajdonú gazdasági társaságoknak, illetve költségvetési szerveknek közzé kelljen tenniük a szerződéseiket az interneten. Egy további kérdés arra irányult volna, hogy az ilyen gazdasági társaságok, illetve költségvetési szervek által foglalkoztatott személy jövedelme ne haladhassa meg a köztársasági elnökét, de ezt a nem egyértelműen feltett kérdés miatt utasították el.

A Momentum népszavazással szabadulna meg Orbán Viktortól

Két elutasított népszavazási kérdést Kádár Barnabás, a Momentum elnökségi tagja magánszemélyként nyújtott be. Ezek egyaránt két ciklusban állapították volna meg a miniszterelnöki tisztség betöltésének felső időhatárát egy személy számára, az NBV szerint viszont ezek a kérdések alaptörvény-módosításra irányulnának, ezért nem engedett nekik zöld utat.

A döntések nem jogerősek, 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni ellenük a Kúriához.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.