Pesti Srácok

Köves Slomó kitart amellett, hogy a magyar kormány nem antiszemita

null

Köves Slomó azzal kavart nagy port múlt héten, hogy a kormánypárti médiában elmondta, nem tartja antiszemitizmusnak a sorosozást. A Magyar Narancs szintén szóra bírta az óbudai zsinagóga rabbiját az ügy kapcsán, aki a lapnak ismét elmondta: Soros György nem zsidóként, hanem kapitalistaként szerepel nyilvánosságban, és ha valaki valamiről megkérdezi, akkor oldalaktól függetlenül készséggel válaszol. A lap, bár megpróbálta, nem tudta meggyőzni Kövest arról, hogy a sorosozás valójában antiszemitizmus.

A sorosozásról és a Fidesz-EMIH viszonyról kérdezte Köves Slomót a Magyar Narancs. A rabbi a lapnak elmondta, hogy nem fűzi őket más viszony a mostani kormányhoz, mint bármelyik korábbihoz, és azt sem gondolja, hogy más viszonyuk van a Fidesszel, mint más egyházaknak. Úgy véli, a társadalom minden rétegével és politikai oldallal olyan viszonyra kell törekedni, amelyben megadatik az együttműködés lehetősége, kivéve persze akkor, ha egy politikai erő programjának része az etnicista gyűlöletkeltés.

Köves az interjúban ismét megerősítette azt a véleményét, mely szerint a sorosozás nem antiszemitizmus, úgy gondolja, hogy Soros György nem mint zsidó szerepel a nyilvánosságban, hanem a globális kapitalizmus képviselőjeként, így az ellene szóló kampányok Macedóniában, Magyarországon és Izraelben nem az antiszemitizmust használják fel, hanem a kapitalizmus spekuláns természete iránti ellenszenvet.

PestiSracok facebook image

- mondta.

A rabbi hozzátette, ettől független szerinte „émelyegtető” megnyilvánulásai is vannak.

A Magyar Narancs bár többször, többféleképpen is feltette a kérdést, nem tudta meggyőzni Kövest arról, hogy a sorosozás antiszemitizmus, a rabbi a lapnak elmondta, nem lehet belemenni abba a játékba, amelyikben a zsidóság és a finánctőke közé egyenlőségjel van téve. Hangsúlyozta, sajnálná, ha a CEU-t ellehetetlenítenék, de hazudna, ha azt kellene mondania, hogy az intézmény helyzetének megnehezítése mögött antiszemita érdekek vannak.

A tévében arról kérdeztek, hogy a magyar kormány antiszemita-e, és a válasz erre az, hogy nem.

- mondta.

Forrás: Magyar Narancs, Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.