Pesti Srácok

MSZP: A Fidesz beismerte, hogy nem tett semmit a családokért

MSZP: A Fidesz beismerte, hogy nem tett semmit a családokért

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök Családok budapesti világtalálkozóján bejelentett intézkedéseinek semmi nyoma nincs a 2018-as költségvetésben. Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szerint a mostani ígérgetés csupán annak a beismerése, hogy a Fidesz eddig semmit nem tett a családokért, a családtámogatási rendszer megbukott.

A világtalálkozó fórumán felszólaló Orbán Viktor egyebek közt azt jelentette be, hogy a jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból, diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedik és "soha nem látott" bölcsődefejlesztésekbe kezdenek.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő erre reagálva azt írta, a Fidesz ezeket a "hazugságokat" minden évben megígéri, a bölcsődék fejlesztését már 2013-ban is kiemelt kormányzati célnak nevezték, és azóta sem történt semmi. Hozzátette, a családi pótlékot hét éve nem emelték. Hangsúlyozta, a mostani ígérgetés csupán annak a beismerése, hogy a Fidesz eddig semmit nem tett a családokért, a családtámogatási rendszer megbukott.

Forrás: MTI; fotó: youtube.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.