Pesti Srácok

OLAF-botrány: Demszkyék szándékosan okoztak kárt a fővárosnak és Magyarországnak

null

A főváros korábbi, balliberális vezetése szándékosan kötött irreális szerződéseket a 4-es metróberuházás során, és az is bebizonyosodott, hogy kenőpénzek mozogtak – közölte Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke a testület keddi ülése után. Szerinte Demszky Gábor volt főpolgármester és helyettesei pontosan tudták, hogy olyan szerződést akarnak megkötni, ami súlyosan hátrányosan érinti a fővárost, az államot és az Európai Bizottságot.

Indokolatlan vállalásnak nevezte, hogy 33 milliárd forintot előre, minden feltétel és garancia nélkül átutalt a BKV az Alstomnak; értékelése szerint ebből az előlegből lehetett kenőpénzt fizetni különböző érdekcsoportoknak. Bízik benne, hogy a hatósági vizsgálatok megerősítik ezt a gyanút – jegyezte meg. A kormánypárti politikus szerint az ülésen elhangzottak megerősítették azt is, hogy a beruházás politikai nyomásra indult el, annak ellenére, hogy előkészítetlen volt. Hozzátette: az is nyilvánvalóvá vált, hogy a főváros csak a látszat kedvéért hozott létre tenderbizottságot, amelyben lehetetlen helyzetbe hozta a köztisztviselőket és ellehetetlenítette a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos szakmai munkát.

Bánki Erik kifejtette: Csordás Mihály, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának volt vezetője, a tenderbizottság volt tagja beszámolójából kiderült, hogy olyan helyzetben végezte mérnökként a minősítő munkáját, ahol minden szakmai felvetését keresztülhúzták, s nem volt abban a helyzetben, hogy érdemi szereplője lehetett volna a döntéshozatali folyamatnak. Tüttő Kata, a tenderbizottság MSZP-s tagja a meghívás ellenére nem vett részt az ülésen – ismertette.

A fideszes politikus arra is kitért: Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos meghallgatása azt erősítette meg, hogy Demszky Gábor és Atkári János főpolgármester-helyettes közvetlen utasításokat adott a metróberuházással kapcsolatban. Ezek részben a projekt gyorsításával, részben közbeszerzésekkel voltak összefüggésben – fejtette ki, jelezve: ezek a politikai döntések jelennek meg az OLAF jelentésében is, amely 166 milliárd forint felhasználásának tisztázatlanságáról szól.

PestiSracok facebook image
Budai Gyula; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, volt elszámoltatási kormánybiztos azt hangoztatta: az előzetes teljesítés, a közbeszerzés kijátszása és a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártása mind azt feltételezik, hogy előre megállapodott szereplők voltak; a beruházás körül bábáskodó SZDSZ-MSZP városvezetés a saját haszna érdekében valósította meg azt. Ismertette, hogy az OLAF-jelentés az ő 2010 és 2011 közötti vizsgálatával azonos megállapításokat tartalmaz. Egyértelműen megállapítható, hogy a BKV a főváros kézi vezérlésével kötött szerződéseket, az Alstom pedig versenyelőnyt élvezett a metrókocsik gyártására kiírt pályázaton – fűzte hozzá.

Példaként említette, hogy a szerződéskötéskor súlyos visszásság volt, hogy a vételár felét, közel 33 milliárd forintot egy évvel a teljesítés előtt át kellett utalni a cégnek. Jogilag nehezen védhető az is, hogy a vételár több mint 10 százalékában határozták meg a kötbérmaximumot. Budai Gyula szerint teljesen egyértelmű, hogy a háttérben, a teljesítéstől függetlenül született egy megállapodás az Alstom és a főváros akkori vezetése között, hiszen előzetes típusengedély nélkül kezdték meg a 2-es és a 4-es metróvonalra 22-22 szerelvény legyártását.

Forrás: MTI. Vezető képünkön Demszky, Gyurcsány és Bajnai; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.