Pesti Srácok

Orbán Viktor Pekingbe utazik

Orbán Viktor Pekingbe utazik

A Kínai Népköztársaságba, Pekingbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A május 16-ig tartó hivatalos látogatás során a kormányfő részt vesz az Egy övezet, egy út elnevezésű fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

A sajtófőnök elmondta, Orbán Viktor az Országos Népi Gyűlésben plenáris egyeztetésen vesz részt, de kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd. A tervek szerint együttműködési megállapodások születnek a felek között például a kis- és középvállalkozásokat érintően, illetve kutatási és fejlesztési projektek közös finanszírozásáról. A miniszterelnök - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Mihály, a nemzetgazdasági tárca vezetője társaságában - munkavacsorán találkozik a Bank of China képviselőivel - ismertette a tervezett program további részleteit Havasi Bertalan.

Magyarország - az európai országok közül elsőként - 2015 júniusában írt alá kormányközi egyetértési nyilatkozatot az "Egy övezet, egy út" kezdeményezésben való együttműködésről Kínával. A projekt célja a kereskedelem és a befektetések ösztönzése, az Európa és Ázsia közötti infrastrukturális összeköttetések fejlesztése és a kulturális csere fokozása.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.