Pesti Srácok

Segítséget ajánlott a nagykövetség a Calais-nál megdobált kisbusz utasainak

null

A magyar nagykövetség segítséget ajánlott a kisbusz utasainak, akik járművét hétfő hajnalban megdobálták a franciaországi Calais-nál - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). Az esetleges feljelentésről a tanárok és az iskolaigazgató fog dönteni - írták.

A KKM közölte, a magyar kisbusz vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy az autópályáról letérve a calais-i kompkikötő felé tartottak, amikor - az út közepére állított betonakadály kikerülésekor - 8-10 sötét bőrű férfi rohant a jármű felé, majd megdobálta azt. A kocsi hátsó üvege betört, de senki nem sérült meg; a kompra felhajtáskor az esetet jelezték a határőröknek. A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata egy szakmai versenyre tartott Londonba, amikor az észak-francia város közelében kövekkel és betondarabokkal dobálták meg őket a migránsok.

Mészáros Károly csapatvezető oktató az M1 híradójában elmondta, a Nagy-Britanniába tartó komp kikötőjébe tartottak éppen az autóúton, amikor azt vették észre, hogy betonoszlopokból és -törmelékből valakik torlaszt építettek az úton. Az út mellett "fekete emberkék" ugrottak elő, és vélhetőleg meg akarták őket állítani.

PestiSracok facebook image

- mondta. Az adásban elhangzott, végül egy benzinkútnál ragasztószalaggal megerősítették a sérült oldalsó üveget, a hátsóhoz pedig keményebb tárgyat rögzítettek. A csapat az eset után úgy tervezi, hazafelé már egy másik útvonalon jön.

Kamionosok egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy ha tehetik, elkerülik a kikötővárost, mert a dzsungelnek hívott sátortábort ugyan megszüntették Calais-nál, az onnan kitelepített bevándorlók azonban a környéken maradtak, és mindent megpróbálnak hogy átjussanak a csatornaalagúton az Egyesült Királyságba – hangzott el az M1-en.

Forrás: MTI; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.