Pesti Srácok

Elképesztő mennyiségű kábítószert fogtak a debreceni zsaruk - (Videóval!)

Legalább harmincmillió forint értékű luxusautót is találtak a rendőrök azoknál a drogdílereknél, akik az egész ország területén terjesztettek marihuánat, kokaint, amfetamint és extasyt. A hatvanezer adag, 200 millió forint értékű kábítószert Debrecenben foglalták le a rendőrök- közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.

Dobó Dénes tudatta, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya, a budapesti rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály összehangolt akciójával négy férfit és egy házaspárt fogtak el otthonaikban június 7-én. A gyanú szerint a 26 éves debreceni T. István rendszeresen vásárolt kábítószert budapesti ismerőseitől továbbértékesítési szándékkal. A hajdú-bihari rendőrök rajta keresztül beazonosították azt a négy - budapesti és dunakeszi - férfit és a házaspárt, akik az ország egész területén árusították a kábítószert.

Forrás: police.hu

A rendőrök a házaspárnál közel 50 kilogramm marihuánát, egy kilogramm amfetamint, több millió forintot, valamint külföldi valutát találtak. C. Józsefnél három kilogramm amfetamint, 2000 darab extasy tablettát, míg a többi gyanúsított lakásában további készpénzt, kábítószergyanús anyagot és növényi származékot foglaltak le.

PestiSracok facebook image
Macskaeledeles dobozban rejtegették az extasy tablettákat (Forrás: police.hu)

Az öt férfit és a nőt előállították a megyei főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, és bűnügyi őrizetbe vették őket. A Debreceni Járásbíróság pénteken elrendelte előzetes letartóztatásukat, míg T. István az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet - mondta el Dobó Dénes, hozzátéve, a nyomozók vizsgálják a gyanúsítottak külföldi kapcsolatait is.

Még mindig a kannabisz a leggyakrabban használt kábítószer a fiatalok körében

A korábbi évekhez hasonlóan Magyarországon továbbra is a kannabisz a leggyakrabban használt kábítószer, fogyasztása leginkább a 18-34 éves fiatalokra, illetve fiatal felnőttekre jellemző - közölte kedden közzétett éves jelentésében az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA). A jelentés szerint a legutóbbi adatok azt mutatják, hogy a fiatal felnőttek körében az elmúlt években csökkenőben van a kannabisz fogyasztása, ugyanakkor az extasy, a kokain és az amfetaminok használata 2007-óta folyamatosan erősödik, ahogy egyre elterjedtebbek az új szintetikus pszichoaktív anyagok is. Ezzel egy időben több magyar középiskolás diák esetében regisztráltak alkoholfogyasztást. Az alkalomszerű, de nagy mennyiségű alkoholfogyasztás gyakorisága magasabb volt Magyarországon az összes többi vizsgált ország - az unió 28 tagállama mellett Törökország és Norvégia - átlagánál.

Forrás: MTI, police,hu, fotó: police.hu

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.