Pesti Srácok

Észak-Korea tagadja a vádakat az amerikai fogoly halálával összefüggésben

Észak-Korea tagadja a vádakat az amerikai fogoly halálával összefüggésben

Észak-Korea tagadja, hogy megkínozták Otto Watmbiert vagy kegyetlenül bántak volna a fiatal amerikai férfival, aki pár nappal azután halt meg a héten, hogy éber kómában szállították haza a kommunista diktatúrából - derül ki az észak-koreai állami hírügynökség pénteki jelentéséből.

Észak-Korea most először reagált hivatalosan a férfi halála óta, akit saját bevallásuk szerint humanitárius okokból engedtek szabadon. Most a diktatúra azt állítja: a hatályos törvényeknek és nemzetközi normáknak megfelelően bántak amerikai foglyukkal. Warmbiert államellenes bűntett miatt 15 év kényszermunkára ítélték Észak-Koreában. Az volt a bűne, hogy el akart lopni egy propagandaplakátot phenjani szállodája egyik lezárt folyosójáról. Nagyjából egy évvel ezelőtt kómába esett, amit Észak-Korea azzal magyarázott, hogy a férfi botulizmust kapott, majd altatót adtak be neki. Ezt sem a család, sem az amerikai diplomáciai nem hiszi el. Az amerikai orvosok nem találták botulizmus nyomát a férfi szervezetében. A botulzimust egy baktérium által termelt méreganyag okozza.

Forrás: MTI, fotó: MTI/AP/Kim Kvang Hjon

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.