Pesti Srácok

Gyors véget ért a pletykafób vezető törvényszéki karrierje

Gyors véget ért a pletykafób vezető törvényszéki karrierje

A hónap végén megszüntetik a munkaviszonyát annak az igazgatóhelyettesnek, aki sajátos stílusú körlevélben adott utasítást a Fővárosi Törvényszék dolgozóinak. A törvényszék elnöke nem tudott a levélről, „nyelvezetével és stílusával” nem tud azonosulni, vizsgálatot indított, amely a vezető távozásához vezetett – írta az Index.

A Fővárosi Törvényszék egyik igazgatóhelyettese előzőleg belső utasításban betiltotta a pletykálkodást, a kéretlen véleményalkotást és az uszítást, továbbá csak napi két cigizést engedélyezett. A levélben közölt belső utasítástól felhördültek a Fővárosi Törvényszék dolgozói. Már akkor – minden tiltás ellenére – azt pletykálták a dolgozók, hogy a törvényszék elnöke nem látta a levelet a kiküldés előtt, és hogy következményei lesznek a dolognak. Most a törvényszék sajtóosztálya azt írta az Indexnek, hogy a hónap végén megválnak az igazgatóhelyettestől. A nemrég a szervezethez érkezett Karsainé Dömsödi Éva igazgatóhelyettes a következőket írta elő a dolgozóknak:

  • a munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: „kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t”.
  • Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. „Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel.”
  • Napi kétszer lehet rágyújtani. „A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból.”
  • Akkor is kötelező használni az elektronikus belépő kártyát, ha cigarettázáni vagy ebédelni mennek ki a munkatársak.
  • Tilos a személyeskedés. „Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével.”

Közös megegyezéssel távozik

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Törvényszék elnöke, Fazekas Sándor vizsgálatot indított a múlt héten, és most a sajtóosztály megerősítette, hogy

Minden szervezetnél létezik belső szabályzat, etikai kódex, de a sajtóosztály szerint az igazgatóhelyettes levele „részben saját elvárásait tartalmazza a szervezeti kultúrában nem megszokott és nem megengedhető formában.” A körlevél kiküldésekor Karsainé Dömsödi Éva még igen rövid ideje dolgozott a törvényszék Gazdasági Hivatalában (FTGH), és

– írta a sajtóosztály.

Forrás: Index. Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.