Pesti Srácok

Hollandia: Októbertől a bevándorlóknak fel kell esküdniük a holland értékekre

Hollandia: Októbertől a bevándorlóknak fel kell esküdniük a holland értékekre

Elfogadta a holland parlament felsőháza is azt a törvényt, amelynek értelmében az integrációs kurzusokon részt vevő, illetve az állampolgárságot kérelmező bevándorlóknak fel kell majd esküdniük a legfontosabb társadalmi értékek betartására Hollandiában. Az eskü szövegében kitérnek a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás eszméire.

A helyi sajtó csütörtöki beszámolói szerint a törvényhozás alsóháza februárban fogadta el a törvényjavaslatot, amely a szenátusi jóváhagyás után október lép majd hatályba. Az új szabályok értelmében a hatóságok elutasíthatják az esküt megtagadó bevándorlók kérelmét a tartózkodási engedély vagy az állampolgárság megadására, ráadásul az érintettek akár 340 eurós pénzbüntetéssel is sújthatók.

Az eskü szövegében kitérnek a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás eszméire. Mint írják, Hollandiában a törvény betartása mellett mindenki azt gondol, tesz és mond, amit akar. Kiemelik, minden állampolgár egyenlő, elfogadhatatlan a nemen, valláson, származáson vagy szexuális irányultságon alapuló diszkrimináció. Emellett a társadalmi részvétel fontosságát is hangsúlyozzák, amelyhez a dokumentum szerint hozzátartozik a holland nyelv használata is.

Forrás: MTI; fotó: rt.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.