Pesti Srácok

Rendkívüli ülésen fut neki újra az Országgyűlés a plakáttörvénynek

Rendkívüli ülésen fut neki újra az Országgyűlés a plakáttörvénynek

A Fidesz frakcióvezetője szerint várhatóan az államfő által visszaküldött plakáttörvény lesz az egyetlen napirendi pontja a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, amelyet pénteken tartanak. Kósa Lajos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte: meg kell szüntetni, hogy áron alul kaphat egy párt egy szolgáltatást, ennek a rendszerszintű korrupciónak véget kell vetni.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy az illegális pártfinanszírozást megakadályozni hivatott javaslatból csak a feles parlamenti támogatást igénylő részeket fogadták el. Most azért kezdeményezik a rendkívüli ülés összehívást – holott a határidőből szeptemberben sem csúsznának ki –, mert azt mondták, a választási törvényekhez „nem nyúlunk hozzá” a választást megelőző fél évben – közölte. A frakcióvezető bízik a kompromisszumban, és reméli, meglesz a szükséges kétharmados támogatás. Ha nem, akkor viszont a törvény feles támogatást igénylő részeit is „le kell szavazni”. Kósa Lajos véleménye szerint a kérdést aktuálissá teszi a Jobbik plakátügye, amelyben az áfa- és a költségvetési csalás gyanúja is felmerül.

A határzár megerősítése és a költségvetés a legjelentősebb eredmény

PestiSracok facebook image

A Fidesz frakcióvezetője arról is nyilatkozott, hogy a parlament tavaszi ülésszakának egyik legfontosabb eredményeként az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az országot. Emlékeztetett, hogy tavasszal fogadták el a jogi határzárral kapcsolatos új szabályokat, valamint megerősítették a fizikai határzárat is, ezzel az összes kiskaput bezárták, egyetlen ember sem tud illegálisan belépni Magyarországra. Mint mondta, Magyarország ellenállt annak a brüsszeli nyomásnak is, hogy felpuhítsa a jogi határzár szabályait.

Kósa Lajos szintén szólt a 2018-as költségvetés elfogadásáról, az egyik legfontosabb célnak nevezve, hogy a munkából élő emberek előre tudjanak lépni egyet. Hangsúlyozta, a büdzsé számos adócsökkentő elemet tartalmaz, emellett támogatja a családokat és az ország biztonságának megőrzését. Kitért arra is, hogy a parlament több szimbolikus ügyben is hozott törvényt. Példaként a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását említette.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?