Pesti Srácok

Vona kampányfogása: A jobbikos NER

Vona kampányfogása: A jobbikos NER

A Jobbik a jövő évi választásokra egy valódi társadalmi szerződést kínál, amely a "hazug és aljas" nemzeti együttműködés rendszere helyébe léphet - jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Elhangzott, a Jobbiknak nincs takargatnivalója, Simicska Lajos nem tett szívességet a pártnak.

Vona Gábor nyolcadik alkalommal ismertette újabb voksolási vállalását, hangsúlyozva, hogy jelenleg nincs érvényben valódi társadalmi szerződés, a kormányoldal ugyanis csak a választások után mutatta be "korrupcióra, arroganciára és rögeszmés háborúskodásra" épülő rendszerét, így a társadalomnak nem volt lehetősége véleményezni azt.

Erős asztal erős négy lába

A Jobbik ezzel szemben egy évvel a választások előtt, június 10-én tartott kongresszusán elfogadta azt az elvi nyilatkozatot, amely alapján kormányozná az országot - fejtette ki a párt vezetője, hozzátéve, ez is azt mutatja, hogy nyílt kártyával játszanak és nem utólag próbálják „odamagyarázni a társadalom támogatását". Kiemelte, a Jobbik minden döntéshozatali fóruma egyhangúlag fogadta el ezt az elvi nyilatkozatot, amelyet a következő évben társadalmi vitára is bocsátanak. Vona Gábor szerint ez a dokumentum mindenekelőtt azt fekteti le, hogy a Jobbik biztonságos, élhető, igazságos és szabad Magyarországot szeretne.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Tiszta kézzel

A Jobbik emellett vállalja, hogy „magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel" kormányoz majd, továbbá legfontosabb céljának tartja annak biztosítását, hogy mindenki boldogulhasson a szülőföldjén, és így például mielőbb haza tudjanak térni, akiknek gazdasági kényszerből kellett külföldön munkát vállalniuk - fejtette ki az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje.

Vona Gábor korábbi vállalásait felsorolva emlékeztetett, a Jobbik zéró toleranciát hirdetett a migrációval szemben, bevezetné az európai béruniót, elfogadna egy korrupcióellenes törvénycsomagot, két ciklusban korlátozná a miniszterelnökként betölthető időszakot, megadóztatnák a közbeszerzésen meggazdagodott vállalkozásokat, a nemzetbiztonsági mellett pénzügyi, gazdasági és elmeorvosi szempontból is átvilágítanák a kormány tagjait, továbbá létrehoznának egy civil parlamentet.

Nincs takargatnivalójuk, Simicska nem tett szívességet

Apáti István, a Jobbik parlamenti képviselője kérdésekre válaszolva kijelentette, pártja plakátkampányának sarokszámait nyilvánosságra hozták, annak minden további részlete, például a plakátok egyenkénti ára üzleti titoknak számít, ugyanakkor ennek ellenére elérhető az Állami Számvevőszék "sólyomszemű ellenőrei" előtt. A Jobbiknak tehát nincs takargatnivalója az ügyben - mondta, hozzátéve Simicska Lajos nem tett szívességet a Jobbiknak.

Forrás: MTI; fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?