Pesti Srácok

Hétfőn reggel nehezebb lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók

Hétfőn reggel nehezebb lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók

Hétfőn reggel nehézkes lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók - írta a Magyar Idők szombaton.

Boros Péterné, a munkabeszüntetést szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a lappal közölte, megtartják a hétfőre hirdetett köztisztviselői, közalkalmazotti sztrájkot a munkavállalók, az önkormányzatoknál reggel nyolc és tíz óra között szünetel az ügyintézés, kivéve a sürgős eseteket, a munkavállalók azonban bemennek munkahelyükre.

A lap értesülése szerint nem várható gyors döntés azon közalkalmazottak és önkormányzati tisztségviselők béremeléséről, akik eddig kimaradtak az életpályamodellekből, az ezzel kapcsolatos munka őszig is elhúzódhat.

A Magyar Idők úgy tudja, a kormányzati szándék megvan a fizetések rendezésére, azonban több tényező is nehezíti a konkrét lépéseket, többek között az, hogy az alkalmazottak munkaadója nem az állam, hanem az önkormányzat, így elsősorban a településeknek kellene megoldaniuk a bérkérdést.

PestiSracok facebook image

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője a lapnak elmondta, az esetleges bérmegállapodást nehezíti többek között, hogy az állami, járási, önkormányzati tisztségviselőket, a honvédségi közalkalmazottakat, a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat a törvényhez kapcsolódó rendeleti szabályok miatt eltérő feltételekkel foglalkoztatják. A szakszervezeti vezető példaként említette, hogy a pedagógusoknál és az egészségügyben életpályamodelleket vezetett be a kormány, amely magában foglalta az illetmények rendezését is. Ugyanakkor akik ebből kimaradtak - például az önkormányzatoknál foglalkoztatottak vagy a belügyi közalkalmazottak -, nem részesültek béremelésben az elmúlt években - írja a lap.

MTI, MI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.