Pesti Srácok

Nem menekül a kiadatás elől Erdogan legnagyobb ellensége

null

A tavaly júliusi sikertelen törökországi puccskísérlet fő felelősének kikiáltott Fethullah Gülen muszlim hitszónok nem menekül el az Egyesült Államokból, és elfogadja, ha Washington úgy dönt, hogy átadja őt Ankarának - írta a Reuters hírügynökség.

A 79 éves Gülen a pennsylvaniai Saylorsburgben található otthonában adott interjút, amelyet a hírügynökség szerdán publikált. Ebben a hitszónok tagadta a török kormány februári állítását, hogy Kanadába készül a kiadatás elkerülése érdekében. „A szóbeszédnek semmi valóságtartalma nincs” - szögezte le.

- tette hozzá. Recep Tayyip Erdogan török elnök és a török kormány azzal vádolja Gülent, hogy hálózatának segítségével párhuzamos államot épített ki Törökországban, és ő szervezte meg a tavaly júliusi sikertelen puccskísérletet. Az erőszakcselekményekben több mint 240-en vesztették életüket. A hitszónok következetesen tagadja, hogy bármi köze lett volna az egy évvel ezelőtti eseményekhez. Bár Erdogant diktátorhoz hasonlította, saját bevallása szerint sohasem támogatta a hatalmának erőszakos megdöntésére irányuló kísérleteket. A török elnök májusban azt mondta, hajlandó a végsőkig elmenni Törökország kiadatási követelésével, de az elmúlt egy évben vajmi kevés előrelépés történt az ügyben. Bár Erdogan személyesen Donald Trump amerikai elnöktől kérte Gülen kiadatását, Ankarától döntő bizonyítékokat várnak a hitszónok szerepére vonatkozóan. Gülen elmondta:

PestiSracok facebook image

Az ellenzékiek körében is egyre népszerűtlenebb Gülen

Fethullah Gülen korábban Erdogan mentora és egyik legszorosabb szövetségese volt, de támogatottsága egyre csökken hazájában.

A tavaly júliusi sikertelen törökországi puccskísérlet fő felelősének kikiáltott Fethullah Gülen muszlim hitszónok nem menekül el az Egyesült Államokból, és elfogadja, ha Washington úgy dönt, hogy átadja őt Ankarának.

Nemcsak a kormánypárt híveinek körében népszerűtlen: az ellenzék nagy része ugyanúgy elítéli, mert szerintük hálózatán keresztül próbálta meg évtizedeken át aláásni a modern török köztársaság szekuláris alapjait. Hizmet (szolgálat) nevű mozgalmát - amely iskolákat, vállalkozásokat és civil szervezeteket is felölel - a puccskísérlet előtt két hónappal terrorcsoportnak minősítette a török nemzetbiztonsági tanács. Az államcsíny utáni, százezreket érintő, átfogó tisztogatásban Gülen számos hívét is őrizetbe vették.

Forrás: MTI, fotó: intpolicydigest.org

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.