Pesti Srácok

Saját bevallása szerint a 90'-es évek tenyérbemászó médialidérce Juszt László olyan fontos ember, hogy Orbán Viktor napi jelentést kér róla

Saját bevallása szerint a 90'-es évek tenyérbemászó médialidérce Juszt László olyan fontos ember, hogy Orbán Viktor napi jelentést kér róla

„A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor hétvégi tusványosi beszéde egy újabb, médiaellenes kampány felvezetője volt; a lap úgy tudja, a kormány tevékenységét bíráló lapok, tévék, rádiók, hírportálok után maguk az újságírók kerülhetnek a lejárató kampány célkeresztjébe" - írja a facebook oldalán Juszt László az egykori, a muskátliszagú közéleti műsorok túlreprezentált fénydublőre, kérdezőbiztosa. Bejegyzését változtatás nélkül közöljük. Bolyongjon velünk a paranoia, a gyűlölet, a megalománia és tehetségtelenség útvesztőjében! Kellemes szórakozást!

"Ez nem újdonság. vagyunk páran, akik ezt 1998 óta többször átéltük. Ez nem egy múltbeli történet. Nem olyan régen felhívott egy barátom – találkozzunk. A következőket mondta: Tegnap, azaz 9-én behívtak a kerületi rendőrkapitányságra, ahol lakom. Én még soha nem voltam ilyen helyen. Egy civil férfi ült az irodában és csak rólad kérdezgetett.

Remélem, minden elmondtál, amit tudsz? Hogy fokhagymásan eszem a lángost, hogy mint a szart, utálom ezt a rezsimet. Orbánt, aki eltörölte a műsoromat, bezáratta a kiadómat, s másfél évig jártam miatta az ügyészséget, a bíróságot. S az utálatom nem önzetlen, hiszen legalább 430 milliót vesztettem miatta. Hogy utálom Kövért, aki mindenféle titkosszolgálati eszközökkel akart lejáratni. Hogy szellemi retardáltnak tartom Rezsi Szilárdot éppúgy, mint a kupakos Kósát. Hogy tudom, miért kerülhetett egyetemre az egyik legkomolyabb rabló, a „gumifaluházban” lakó Tóni. És nagyon sok mindenről vannak papírjaim, amiket már a ’99-es házkutatáskor sem találtak meg, mert természetesen nem otthon, de biztos helyen tartom őket.

Hülyéskedsz, de nekem ez egyáltalán nem volt mulatságos. És bevallom, annyira besza…, hogy mindent elmondtam volna. Tán azt is, amit nem tudok.

PestiSracok facebook image

Elhiszem! És rettenetesen sajnálom, hogy miattam ilyen helyzetbe került. Éppen ezért itt, – az egyetlen, még szabad fórumon – felhatalmazom minden barátomat, ismerősömet, – ha hasonló „beszélgetésekre” invitálja őket ez a szennyes rezsim, akkor bármit meséljenek el rólam.

De csak úgy mellékesen: ennyire beszartatok fiúk? Nincs se tv-, se rádióműsorom, ahol elmondhatnám a disznóságaitokat. Van ez az egyetlen fórum, a facebook, ahol igaz, van heti 600.000 – 700.000 olvasóm. De ezek az emberek akkor sem lesznek a ti szavazóitok, ha a felcsúti törpe még egyszer akkora hasat ereszt.”

facebook.com/Juszt László; Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.