Pesti Srácok

Szombaton a korábbiakhoz képest békésen zajlott a G20 elleni tüntetés Hamburgban

null

Kisebb összecsapások történtek ugyan, de összességében békésen zajlott le szombat délután Hamburgban a G20-csoport és a globalizáció ellen rendezett baloldali felvonulás és nagygyűlés, amelyen a rendőrség szerint 50 ezren, a rendezők szerint 76 ezren vettek részt.

A rendőrség közleménye szerint mintegy 120 maszkos tüntető helyenként közelharcot vívott a rendőrökkel, rugdalták és zászlórudakkal ütötték a rendfenntartókat, majd különböző irányokba elfutottak. A felvonulás ezután a tervezett módon folytatódott. A Millerntorplatzon rendezett nagygyűlés közelében a rendőrök kiemeltek a tömegből néhány "felismert bűnelkövetőt", mire egyes tüntetők kövekkel kezdték dobálni őket. A rendőrök válaszul gumibotoztak és egy vízágyút is bevetettek. Négy rendőr megsérült, de továbbra is szolgálatképes maradt.

Az ellentüntetésen a rendőrség szerint hatezren, míg a rendezők szerint tízezren vettek részt. Ez a demonstráció teljesen békésen zajlott le.

A rendőrség a csúcs idején 23 letartóztatási parancsot adott ki az erőszakos megnyilvánulások miatt, és 41 tüntetőt hosszabb időre őrizetbe vett. A péntek esti összecsapások nyomán - újabb adatok szerint - 118 rövidebb idejű őrizetbe vétel és 44 előállítás történt. A végső mérleget vasárnap adja közre a rendőrség. A hamburgi rendőrfőnök korábban azt mondta, sokkolta őt az a "romboló gyűlölethullám", amely csütörtök óta átcsapott a hanzavároson. "Azt üzenem, hogy G20 soha többé, és főleg nem Hamburgban" - nyilatkozott Oskar Zach a Reutersnek.

PestiSracok facebook image

Thomas de Maiziere belügyminiszter szerint "ezek nem tüntetők, ezek bűnözők" voltak. Több politikus bírálta a csúcs helyszínének megválasztását. "Fel kell tennünk a kérdést, hogy az állam, melynek monopóliuma van a biztonság és rend fenntartásának jogára, megfelelő tanácsokat kapott-e Hamburg választására" - jelentette ki Hans-Peter Uhl, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának, a bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU) egyik tekintélyes parlamenti képviselője.

Merkel védelmébe vette Hamburg választását, mondván, hogy hasonló csúcsértekezleteket tartottak más nagyvárosokban is, például Londonban, és nem fogadható el, hogy egyes városokat kizárjanak a helyszínek közül. Hamburgi lakosok, akik Merkel ígérete szerint kárpótlást fognak kapni, felháborodottan nyilatkoztak a rombolásról. "Merkel alábecsülte a tiltakozásokat. A legkevesebb, amit most meg kellene tennie, hogy ellátogasson Sternschanze (negyedbe), és lássa saját szemével a pusztítást" - mondta az 50 éves Kai Mertens a brit hírügynökségnek.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.