Pesti Srácok

Az Iszlám Állam ellen harcoló önkéntesek is veszélyt jelenthetnek Európára

Az Iszlám Állam ellen harcoló önkéntesek is veszélyt jelenthetnek Európára

Biztonsági fenyegetést jelenthetnek hazatérésük után az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet ellen Szíriában harcoló brit önkéntesek egy kutatóközpont csütörtökön ismertetett tanulmánya szerint.

2014 óta több százan csatlakoztak nyugati országokból, köztük az Egyesült Királyságból az Iszlám Állam ellen harcoló kurd milíciához, a Népvédelmi Egységekhez (YPG).

A Henry Jackson Society felhívta a figyelmet arra, hogy az YPG köthető a betiltott és Nagy-Britannia által terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárthoz (PPK) és azok, akik csatlakoztak hozzájuk, terrorizmusnak minősülő tevékenységekbe keveredhetnek hazatérésük után, akár csoportosan, akár magányos elkövetőként. Kiképzésük során tűzfegyverek és robbanóanyagok használatával is megismerkednek - olvasható a BBC által idézett jelentésben.

A konzervatív kutatóközpont szerint a brit kormánynak sürgősen intézkedéseket kell hoznia, hogy megakadályozza az önkénteseket az YPG-hez való csatlakozásban.

A belügyminisztérium közölte, a szíriai vagy az iraki konfliktusban részt vevő britek számíthatnak hatósági ellenőrzésre, hogy kiderüljön, jelentenek-e veszélyt a nemzet biztonságára. A BBC szerint eddig 29 nyugati önkéntes vesztette életét a kurd milícia oldalán az Iszlám Állam elleni harcban, köztük négy brit. Az YPG Szíriában jelentős területekről tudta kiszorítani a dzsihadistákat.

A Henry Jackson Society terrorizmussal és radikalizálódással foglalkozó részlegének egyik munkatársa szerint az önkéntesek "nem a terrorizmus elleni küzdelmet, hanem valójában azt segítik, hogy az egyik terrorista szervezet felülkerekedjen a másikon".

PestiSracok facebook image

Kyle Orton úgy vélekedett, a kormánynak tennie kell az ellen, hogy britek ebbe a csapdába essenek. "Ha pedig már ott vannak, és haza akarnak jönni, átfogó tesztekre van szükség, hogy megakadályozzuk esetlegesen veszélyes emberek megjelenését a közösségekben" - fűzte hozzá. Az életüket vesztett brit önkéntesek egyikének apja a BBC-nek azt mondta, "mélységesen bántja" a kutatóközpont jelentése. Chris Scurfield, a kurdok oldalán elsőként elesett Erik Scurfield apja szerint a tanulmány felháborította az önkéntesek családját. A brit hatóságok többször is arra figyelmeztettek, hogy nem tanácsos egyetlen csoporthoz sem csatlakozni, de eddig még egy önkéntest sem vontak felelősségre azért, mert csatlakozott a kurd milíciához. A BBC emlékeztetett arra, hogy az YPG-t és a PKK-t a brit kormány nem tartja egy szervezetnek. A rendőrség és az ügyészség azonban egyenként vizsgálja át a visszatérő harcosok ügyét. Néhány önkéntes azt mondta, emberiességi okokból csatlakozik az Iszlám Állam elleni harchoz, másokat a kurdok által képviselt "baloldali ideológia" vonz.

MTI; Fotó: Blikk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.