Pesti Srácok

Gyurcsány már megint "zseniálisan" kasztrálta az MSZP-t - Botka vs. fővárosi szocialisták a szívek háborújában

Gyurcsány már megint "zseniálisan" kasztrálta az MSZP-t - Botka vs. fővárosi szocialisták a szívek háborújában

Lamperth Mónika, a Gyurcsány-kormány belügyminisztere szervezhette az MSZP és a DK közötti egyeztetéseket Rákospalotán - tudta meg a Magyar Hírlap. A lap értesülései szerint egyre nagyobb belső ellentét alakul ki a fővárosi szocialisták és Botka "kulákverő" László stratégiája között. A hírek szerint igaz, hogy Gyurcsány a baloldal “egyetlen szál fegyveres ember a tömeggel szemben” felállásával teszi harcképtelenné az MSZP-t, szerez maga mögé támogatókat, éli fel párt körüli a politikai teret. Jól mutatja a vörösök gyáva mentalitását, hogy az összes retteg kilépni a sorból a “pisztolycső elé”, ha Gyurcsány előkerül. Persze nem sírunk értük, éppen ellenkezőleg.

Az MSZP és a DK, sőt személyesen Gyurcsány Ferenc között lefolytatott tárgyalásokból, úgy tűnik, a szocialisták egészen keddig, Botka László bejelentéséig a DK-val való együttműködésben gondolkoztak, a XV. kerületi jegyző Lamperth pedig a két párt közötti megállapodást próbálta kiigazítani, aki szinte mediátorként közvetített a két baloldali párt között.

A mediátor. Forrás: PS

A két párt közötti egyeztetések is jelzik, a fővárosi szocialisták nem igazán érzik magukénak Botka László azon elképzelését, miszerint Gyurcsányékkal nem szabad szövetkezni - úgy látják, hogy megállapodás nélkül a még meglévő, vagy nyerhető választókörzeteiket is elveszíthetik, amennyiben nem áll mögöttük a DK és szavazótábora. Többségük szerint a Gyurcsány-párt úgysem fog engedni az MSZP elképzelésének, ezért inkább akár Gyurcsányékkal is összefognának.

PestiSracok facebook image
A megfelelő ember, a megfelelő helyen. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Egy ilyen szoros, de MSZP-DK koalíció nélkül könnyedén elveszíthető, elvesztegethető körzetnek számít Rákospalota is - amely egyébként számos baloldali belharc színtere volt már a közelmúltban. Sok vörös szerint kollaboránsok fészke. Itt tevékenykedett ugyanis az MSZP-s Móricz Eszter, akit már kizártak a pártból, mivel a szocialisták szerint összejátszott a Fidesszel. De a Hajdu László irányítása alatt álló XV. kerületben képviselő a DK-s Gy. Németh Erzsébet is, aki mostanában szokatlanul nagy aktivitást mutat. A Magyar Hírlap szerint ennek az oka, hogy Lamperth és a DK Gy. Németh előtt egyengeti az utat, őt szánnák ugyanis Rákospalota közös baloldali jelöltjének a 2018-as választásokon.

Mandiner, PS; Fotó: Youtube, PS, MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.