Pesti Srácok

Jobb hívni Csabit! - MSZP és a DK simlis zugügyvéde ki-be járkált a minisztériumokból "adatozás" címszó alatt

Jobb hívni Csabit! - MSZP és a DK simlis zugügyvéde ki-be járkált a minisztériumokból "adatozás" címszó alatt

A kormánypártok azt kérik a kabinettől, nézzen utána, hogy a hárommilliárd forintos áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba milyen közérdekű adatokat kért ki az MSZP és a DK nevében - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus azt mondta: úgy tudják, hogy az MSZP és a DK Czeglédy Csabát, Botka László és Gyurcsány Ferenc "bizalmi ügyvédjét" küldözgette a minisztériumokba különböző közadatok kikéréséhez.

Hollik István úgy fogalmazott, felháborítónak tartják, hogy az említett két ellenzéki pártnál nem verte ki a biztosítékot Czeglédy Csaba büntetőügye, sőt, a mai napig "falaznak" neki. Választ várnak arra is - tette hozzá -, hogy Czeglédy Csaba miként válhatott az MSZP és a DK "kijáróemberévé".Hollik István elképesztőnek nevezte, hogy egy olyan embert bíztak meg közérdekű adatok megszerzésével, aki a milliárdos adócsalás mellett több ezer diákot csapott be.

Forrás: PS/Tutiblog
PestiSracok facebook image

A KDNP képviselője emellett azt is felháborítónak nevezte, hogy Czeglédy Csaba továbbra is felveszi több millió forintos fizetését, valamint önkormányzati tiszteletdíját, miközben előzetes letartóztatása miatt nyilvánvalóan nem tudja ellátni feladatait.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt június közepén helyezték előzetes letartóztatásba. A gyanú szerint a politikus, aki egy diákmunkásokat közvetítő szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

MTI; Fotó: PS/Tutiblog

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.