Pesti Srácok

Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az EU-nak

Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az EU-nak

Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az Európai Uniónak - jelentette ki Ömer Celik uniós ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Ankarában Angela Merkel német kancellár szerdai nyilatkozatára reagálva, amely szerint az unió és a Törökország között már meglévő vámunió kiszélesítésének folyamatát le kellene állítani.

Az európai és amerikai ügyekért felelős brit miniszterrel, Alan Duncannel tartott közös sajtótájékoztatón Celik szerencsétlennek minősítette a merkeli nyilatkozatot, amely szerinte az Ankara és Berlin közötti feszültséggel áll kapcsolatban. Mint mondta: egyetlen európai országnak sem lenne szabad hasonló kétoldalú viszály miatt parancsokat osztogatnia az unió intézményeinek. Az ilyen lépések gyengítik a közösséget - tette hozzá Celik.

A török miniszter rámutatott: a vámunió kiszélesítésére az Európai Unió tett javaslatot, amelyet most helytelenül egyfajta kegyként tüntet fel. A vámunió, amely a szabadkereskedelem élénkítését célozza, nemcsak Törökország, hanem Európa érdeke is - nyomatékosította.

Celik a sajtótájékoztatón azokra a török sajtóhírekre is kitért, amelyek szerint a tavalyi puccskísérlet operatív vezetője, Adil Öksüz Németországban tartózkodik, amihez Baden-Württemberg tartomány még ideiglenes engedélyt is kiállított neki. Celik kijelentette: a hivatalos közlések szerint Berlin sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja ezeket az értesüléseket, "aminek a diplomáciában egyértelmű a jelentése". Mint fogalmazott, egyetlen baráti országnak sem kellene befogadnia egy gyilkost.

PestiSracok facebook image

A török-német kapcsolatok a tavaly júliusi puccskísérlet óta folyamatosan romlanak. A berlini vezetés a múlt hónapban irányváltást jelentett be, és az eddiginél keményebb fellépést helyezett kilátásba Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara a túlhajtott kormányzati tisztogatásokkal elfordul az európai értékektől. Sigmar Gabriel német külügyminiszter már akkor leszögezte: német részről elképzelhetetlen, hogy az EU tárgyalást folytasson Törökországgal a vámunió kiterjesztéséről.

Törökország 1963 óta társult viszonyban áll az Európai Gazdasági Közösséggel, amelyből az Európai Közösség, majd az Európai Unió lett. Vámunióra 1995-ben lépett az EU-val. 2005-ben a teljes jogú csatlakozásról is megkezdődtek a tárgyalások, de a folyamat az utóbbi egy évben holtpontra jutott, és a felek a közelmúltig a vámunió fejlesztésére összpontosítottak.

MTI; Fotó: Milliyet

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.