Pesti Srácok

Ütköztetik a bőnyi rendőrgyilkossághoz kapcsolódó szakvéleményeket

Ütköztetik a bőnyi rendőrgyilkossághoz kapcsolódó szakvéleményeket

Valóban szeptember közepén emelhetnek vádat a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, mivel már csak egy dolgot kell tisztázni. A gyanusított, id. Győrkös István ügyvédje által benyújtott bizonyítási indítványok közül csak egyet nem utasított el a hatóság - írta meg a Magyar Idők.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta, hogy az ügyészség úgy ítélte meg, hogy egy részkérdést kell még tisztázni: a védő szerint ellentmondás van az orvos szakértői, a ballisztikai és az együttes orvos szakértői-ballisztikai szakvélemény között, ezért indítványozta a szakvélemények ütköztetését. A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a párhuzamos meghallgatással a nyomozati szakban feloldható az esetleges ellentmondás, és utána lezárható az eljárás. Fazekas Géza hangsúlyozta: mindez nem jelenti azt, hogy a terhelttel szemben a gyanú nem volna továbbra is megalapozott. A szóvivő szerint az is kijelenthető, hogy még csak véletlenül sincs szó "baráti tűzről", mint azt egyesek felvetették.

Ismert, tavaly október 26-án reggel a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben meg is sérült az idős lövöldöző.

Győrkös és ügyvédje azt állítják, hogy nem lőtt az őrnagy felé sem, a főtiszttel szerintük saját kollégái lövései végezhettek, a szakértők azonban egyértelműen megállapították, hogy az őrnagyot a gyanúsított gépkarabélyából érkező lövedék ölte meg.

PestiSracok facebook image

Magyar Idők

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?