Pesti Srácok

Vona kezében "faltörő kossal" száll harcba, hogy Magyarország új Svájc legyen

null

Vona Gábor elkerülhetetlennek nevezte a bérek rendezését a Jobbik augusztus 20-i rendezvényén a Városligetben, ahol útnak indította a párt által kezdeményezett európai bérunióról szóló aláírásgyűjtést, aminek a lényege, hogy az egész unióban az egyenlő munkáért egyenlő bért elve érvényesüljön. Az ellenzéki pártelnök pozitív példaként említette az NDK-t, mert ott az újraegyesülés után felzárkóztak a nyugati bérekhez. Vona azt is közölte: csak a Fidesz nevében hajlandó bocsánatot kérni az általa megsértett nyugdíjasoktól, akik szerinte a kormánypropaganda áldozatai. Az MSZP-vel több ponton is összeérő párt vezetője furcsa módon arról is beszélt, hogy a Fidesz és az MSZP összefogott, hogy megakadályozza Magyarországon a szebb jövőt.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltjének értékelése szerint változtatni kell, mert Magyarország nem érzi jól magát Európában. Az európai polgári kezdeményezés nem arról szól, hogy a bérek egyik napról a másikra megemelkednek, sem arról, hogy Brüsszel adjon több pénzt, vagy a kormány automatikusan emeljen - fejtette ki a néhány 100 fős hallgatóság előtt, hozzátéve: meg kell reformálni Európát, ugyanis szerinte nem működik igazságosan és szolidárisan. Véleménye szerint a kelet-közép-európai országokat nem a felzárkózás miatt vették fel az unióba, hanem azért, hogy a többi tagállam olcsó munkaerőhöz és piacokhoz jusson.

Vona Gábor a bérunió megvalósíthatóságára pozitív példaként hozta az NDK-t, amely az egyesítés óta komoly fejlődésen ment keresztül és erősebbé tette a német gazdaságot. Úgy fogalmazott: az Európai Unió vagy a bérunióval lesz, vagy nem lesz. Közölte azt is, hogy a Jobbik akkor is támogatná a béruniót, ha azt Orbán Viktor vagy Botka László kezdeményezte volna, mert szerinte az pártok felett áll. Ócska és szánalmas politikai kisszerűségnek nevezte a bérunióval szembeni kritikákat, s kijelentette: nemcsak a jobbikosoknak, hanem az összes párt szimpatizánsának európai bért akarnak. Mint mondta,

PestiSracok facebook image

A tennivalók között említette a korrupció felszámolását és az offshore vagyonok hazahozatalát. Kijelentette:

Vona Gábor megerősítette, hogy hét tagállamban legalább egymillió aláírást kell gyűjteniük. A gyűjtést egy faltörő koshoz hasonlította arra hivatkozva, hogy minél többen állnak mellé, annál könnyebb lesz áttörni a kaput. Megfogalmazta azt is, hogy a kezdeményezés sikeressége függ a 2018-as országgyűlési választástól, a többi tagállamtól és Brüsszel hozzáállásától, s célként jelölte meg, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson. Ha valaki el akar menni az országból, az szabadság legyen és ne kényszer - hangoztatta.

A Jobbik elnöke beszélt arról is, hogy ha hibát követ el, hajlandó bocsánatot kérni. Azt mondta:

Emlékezetes: Vona Gábor Facebook-oldalán bosszankodott, amiért egy vidéki fórumon nyugdíjasok számon kérték őt. Azt írta, hogy „a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt, miközben húzták a kis bevásárló kocsijukat és a TV2-s hazugságokat ismétlik.”

Vona a ligetben kitért a 2018-as választási kampányra is, amely értékelése szerint minden idők legdurvábbja lesz, mert "az MSZP és a Fidesz kéz a kézben retteg a Jobbiktól", és képesek összefogni ellene. Tétként fogalmazta meg, hogy az emberek egy fullasztó országban akarnak-e élni rögeszmés politikusokkal vagy egy szabad, élhető országban, tisztességes, józan politikusokkal. Úgy fogalmazott:

Forrás: PS/MTI/Alfahír, fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.