Pesti Srácok

Elégedetlenség mutatkozik Merkellel és Seehoferrel szemben pártjaikon belül

Elégedetlenség mutatkozik Merkellel és Seehoferrel szemben pártjaikon belül

Elégedetlenség mutatkozik a CDU/CSU német jobbközép pártszövetségben a két vezetővel, Angela Merkellel és Horst Seehoferrel szemben, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért gyenge eredmény miatt mindkét pártban megjelentek elnökváltást sürgető hangok.

A pártszövetség közös Bundestag-frakciójának keddi berlini alakuló ülésén a kiszivárgott adatok szerint rendkívül alacsony, 77,3 százalékos támogatottsággal erősítették meg frakcióvezetői tisztségében Volker Kaudert, akit Angela Merkel bizalmasai között tartanak számon. A politikus 2005 óta irányítja a képviselőcsoport munkáját, és eddig rendre 90 százalék feletti támogatottsággal választották meg frakcióvezetőnek.

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív csoportosulásait összefogó szervezet, az Értékek Uniója (Freiheitlich-konservative Aufbruch - die WerteUnion) személyi és tartalmi váltást követel. Állásfoglalásuk szerint súlyos kudarchoz vezetett a párt "baloldali vonalvezetése", amely nélkül, "és különösen menekült-, és migrációs politikája nélkül" az Alternatíva Németországnak (AfD) soha nem válhatott volna a Bundestag harmadik számú erejévé. Ezért új vezető kell Angela Merkel helyett, a pártelnök mellett a főtitkárnak is távoznia kell, és meg kell újítani és fiatalítani az elnökséget. Hozzátették, vissza kell hódítani a konzervatív és piacpárti liberális választókat, ezért

PestiSracok facebook image

Az elégedetlenség a CSU-ban is érzékelhető, kedden több alapszervezet Horst Seehofer pártelnök távozását követelte. A politikus a Bundestag-frakció alakuló ülése előtt tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy egyelőre a kormányalakításra kell összepontosítani, és a személyi ügyeket a novemberi pártkongresszuson kell megbeszélni.

Kedden a szövetségi választási bizottság lefelé módosította a CDU/CSU választási eredményét, az új számítás szerint a pártszövetség nem a szavazatok 33 százalékát, hanem 32,9 százalékát gyűjtötte össze. Ez a CDU/CSU leggyengébb eredménye az 1949-ben szerzett 31 százalék óta.

Forrás: MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.