Pesti Srácok

Eltávolítja a konföderációs seregek vezetőit ábrázoló üvegablakait a Washingtoni Nemzeti Katedrális 

Eltávolítja a konföderációs seregek vezetőit ábrázoló üvegablakait a Washingtoni Nemzeti Katedrális 

Eltávolítják a konföderációs seregek vezetőit ábrázoló két festett üvegablakot a Washingtoni Nemzeti Katedrálisból - jelentették be szerdán a székesegyház illetékesei, mindössze néhány héttel azután, hogy a virginiai Charlottesville-ben véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés.

Az 1953-ban beépített ablakokon Lee, valamint az amerikai polgárháború másik kiemelkedő déli hadvezére, Thomas "Stonewall" Jackson látható.

A mások mellett Mariann Budde, Washington episzkopális püspöke és Randolph Hollerith, a székesegyház főesperese által is aláírt nyílt levél szerint a döntést két évig tartó vita előzte meg. Az indoklás szerint azért döntöttek végül úgy, hogy eltávolítják a gótikus templom szóban forgó üvegablakait, mert azok "többek puszta történelmi emlékeztetőknél".

PestiSracok facebook image

- olvasható a levélben.

Egyelőre nem tudni, hogy mi kerül az ablakok helyére, annyi biztos, hogy miután eltávolították őket, raktárba kerülnek.

A bejelentést megelőzően, augusztus közepén véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés a virginiai Charlottesville-ben. A zavargásokban egy fiatal nő is életét vesztette, amikor a tüntetésre - Ohióból - érkező egyik neonáci szándékosan az ellentüntetők közé hajtott autójával.

Donald Trump amerikai elnök később elítélte a konföderációs emlékművek és szobrok eltávolítását az Egyesült Államok különböző városaiban, mondván, hogy a gyakorlat "szétszakítja" az Egyesült Államok kultúráját és történelmét.

MTI; Fotó: The Virginia Flaggers

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?