Pesti Srácok

A horvát titkosszolgálat jelentése szerint a Balkánon több mint 10 ezer iszlamista áll ugrásra készen

A horvát titkosszolgálat jelentése szerint a Balkánon több mint 10 ezer iszlamista áll ugrásra készen

Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint Horvátország délkeleti szomszédságában jelenleg több mint 10 ezer szélsőséges nézeteket valló szalafista iszlámhívő tartózkodik néhány közösségbe és enklávéba tömörülve. A balkáni régióból jelenleg is rengetegen harcolnak az ISIS soraiban - írja a 888.

A több mint 40 oldalas, a 888 által feldolgozott beszámoló nagyrészt a terrorizmus veszélyeivel foglalkozik. Megállapítja, hogy Horvátországban stabil a biztonsági helyzet, a terrorizmus veszélye csekély, de a potenciális fenyegetettség fennáll.

A jelentés kifejtette, hogy Horvátország délkeleti szomszédjainál – ahol számos radikális iszlám közösség létezik – a támadások valószínűsége mérsékelt, míg a terrorista támadások lehetősége a nyugat-európai országokban továbbra is magas. A beszámoló nem tér ki arra, mely országokról van szó.

Bosnyák ház rajta az Iszlám Állam zászlaja. Forrás: aljazeera.com
PestiSracok facebook image

Az ügynökség szerint Horvátországban a szalafisták száma elenyésző, mindössze néhány tucat követőről van szó, akik nem uszítanak erőszakra. Ugyanakkor a radikális iszlám jelenléte a délkelet-európai országokban növeli a terrorista fenyegetettséget egész Délkelet-Európában – tették hozzá.

A horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség figyelmeztetett, hogy a régióban továbbra is emelkedett azoknak a száma, akik csatlakoznak az iraki és a szíriai harcokhoz. Közel ezer főről szól a jelentés, köztük hét horvát állampolgárról. Hat közülük kettős állampolgár, és soha nem élt Horvátország területén. Mindössze egy olyanról tudnak, aki a harcmezőkről tért haza.

Salopek-incindens

A SOA továbbra is megpróbál minden részletet kideríteni Tomislav Salopek ügyével kapcsolatban. A horvát férfit 2015-ben Egyiptomban rabolták el, először váltságdíjat kértek érte, majd az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi csoportja fotót tett közzé a közösségi médiában a túsz lefejezéséről.

Tomislav Salopek és hóhérja. Forrás: newsmax.com

A balkáni térséggel foglalkozó nyugati katonai és polgári titkosszolgálati biztonságpolitikai elemzések szerint a szíriai háború kitörése óta az albán és koszovói albán maffiacsoportok a klasszikus drogcsempészeti és kereskedelmi tevékenységüket kiegészítették az ember- és fegyvercsempészettel.

888.hu; Vezető kép: dn.pt (Bosznia, Gornja Moaca.)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.