Pesti Srácok

Kár volt annyi zsepit elhasználni CEU-siratásra: már csak a pecsét hiányzik a megállapodásról

Kár volt annyi zsepit elhasználni CEU-siratásra: már csak a pecsét hiányzik a megállapodásról

Hetekig, hónapokig hallgattuk az „I stand with CEU!” kitűzős emberek siránkozását, hogy az Orbán-kormány lerombolja az oktatást, tönkreteszi a felsőoktatást és teljesíthetetlen feltételeket támaszt szegény Soros-féle CEU-nak, így az kénytelen lesz lehúzni a redőnyt. A fél tudományos világot is fölheccelték ezzel. És láss csodát, most mégiscsak úgy tűnik: baromira teljesíthetők voltak azok a „teljesíthetetlen” feltételek, és hamarosan rákerülhet az utolsó pecsét a kormány és az egyetem közti megállapodásra.

Soros György minden rendű és rangú „civil” szervezete petíciózott, tüntetett, nyilatkozott és aggódott áprilistól kezdve a szintén Soros-féle CEU állítólagos bezárása ellen. Azt magyarázták, hogy a kormány új felsőoktatási törvénye direkt a CEU ellehetetlenítésére lett megírva, el is nevezték hát „lex CEU”-nak. Aki nem tiltakozott és tüntetett akkoriban, az nem is volt igazi demokrata. Ment a hiszti hónapokig. Bár kormányzati illetékesek többször úgy nyilatkoztak, hogy a feltételek teljesíthetők, ez a tüntetőket nem hatotta meg.

És most mégis mit olvasunk a híresen elfogulatlan (azaz balliberális) hvg.hu-n? Hogy a szövetségi megállapodás után információik szerint múlt hétre az anyaországbeli kampusz kérdését is sikerült megoldania a CEU-nak – méghozzá a kormánynak is elfogadható módon, így gyakorlatilag csak az aláírások hiányoznak a magyar kormány és New York állam közötti megállapodásról, amelyet az egyetem további működésének feltételéül szabott a felsőoktatási törvény áprilisi módosítása. A portál úgy tudja, hogy a CEU a New York állambeli Annandale-On-Hudson-i székhelyű Bard College-dzsal kötött olyan együttműködési megállapodást, amely alapján az ott folytatandó képzéseit a kormány betudja az anyaországban folytatott oktatási tevékenységnek. A megállapodás hivatalos aláírásának már csak egy adminisztratív akadálya van: meg kell várni, míg New York állam oktatási hatósága bejegyzi képzési jegyzékébe a CEU új, a Bard College-dzsal kötött együttműködésben indítandó képzéseit. (Egyébként a ballib portál három hete már beismerte, hogy a feltételek teljesíthetők.)

  • A cikk arra nem ad magyarázatot, hogy ha az Orbán-kormány annyira a CEU halálát kívánná, mégis miért ilyen nagyvonalú. Ennek magyarázata talán nem illene bele a CEU-ért hónapokig hisztizők narratívájába. Ezért a hvg.hu inkább azzal magyarázza a kormány jó szándékát, hogy Orbánék „visszatáncoltak”, „engedményeket tettek” a „milliárdos korábban ellehetetleníteni próbált egyetemének”, hogy így elkerüljék „a legnagyobb politikai öngólt”. A portál azt állítja, hogy a kormánynak főhet a feje, miként magyarázza meg híveinek az engedményeket, pedig a valóságban a CEU-ért hónapokig hisztizőknek, és főként az őket hergelő sajtómunkásoknak nehéz a dolga, milyen hantázással bizonyítsa be, hogy akkor is Orbánék a gonoszok, amikor nagyvonalúak.

PestiSracok facebook image

hvg.hu. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.