Pesti Srácok

Kétszázmilliós drogfogás Budapesten - videó!

Mintegy 80 kilogramm, megközelítőleg nyolcvanezer adag kábítószert foglalt le és vont ki Budapest feketepiacáról a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya.

A nyomozók péntek este Budapest VIII. kerületében, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél intézkedés alá vontak egy személyautót és annak két utasát. A rendőrök az autóban több mint 10 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak, ezért a benne ülő N. Zsigmond 41 éves budapesti lakost és A. U. 62 éves albán állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

Több mint 10 kilogramm drogot találtak az autóban a zsaruk

A nyomozók még aznap Budapesten a XIII., Váci út és Röntgen út kereszteződésében elfogtak két szerb állampolgárt is, akiknek XIII. kerületi lakásukban házkutatást tartottak. A rendőrök a lakásban további 70 kilogramm kábítószergyanús anyagot, 350 ezer forintot és 5 ezer euró készpénzt találtak és foglaltak le. A nyomozók az elfogott két szerb férfit, a 34 éves F. P.-t és a 49 éves B. B.-t szintén előállították a józsefvárosi rendőrkapitányságra.

A rendőrök a négy férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására - közölte a police.hu.

PS/Police.hu, fotó: BRFK
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.