Németh Szilárd megnevezte a potenciális zavarkeltőket: Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort

Azeri ügyekről, terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről, az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról is tájékozódott keddi zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a bizottsági ülés után nyilatkozva azt mondta: botrányos ügyekről tárgyaltak a testület tanácskozásán. Hangsúlyozta, hogy Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, nem adott választ Magyarország nemzetbiztonságát érintő kérdésekben. Molnár Zsolt úgy véli: a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.
A szocialista politikus azt mondta: mivel a magyar kormány ezen Magyarország nemzetbiztonsága, jövője szempontjából fontos kérdésben nem adott választ, ezért a választásokig ügyvezető kormányként tekint a kormányra. Az ellenzéki politikus egyúttal azt is megjegyezte, hogy a jogállamnak része a tüntetés, utcai megmozdulás is. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke azt hangsúlyozta: az ülés legfontosabb témája az Európa, s Magyarország biztonságát érintő illegális bevándorlással összekapcsolható bűncselekményhullám, és terrorizmus volt. A fideszes politikus elmondása szerint az ülésen Papp Károly országos rendőrfőkapitány megerősítette a sajtókban megjelent 11 ezer hamis szír útlevél ügyét. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 9 ezren felül, további 11 ezer hamis útlevél került fel a schengeni listára, így "óriási kockázatot" kell kiszűrniük a határőrizeti szerveknek - tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy a magyar titkosszolgálatok úgy látják komoly kockázatot jelentenek azok a külföldről pénzelt szervezetek, emberek, akik aktívan, és
"kimondottan részt kívánnak venni Magyarország belső rendjének szétzilálásában".
A kormánypárti politikus példaként emelte ki Schilling Árpádot és Gulyás Mártont, valamint Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselőt akik a sajtónak nyilatkozva is beszélnek arról, hogyha nem úgy lesz, ahogy ők szeretnék, akkor akár az utcára vonulva, akár ülősztrájkkal szereznek érvényt akaratuknak.

A magyarországi hatóságok, szolgálatok viszont erre felkészültek"
- tette hozzá. Kitért arra is, hogy az úgynevezett azeri ügyben az örmény nemzetiségi szószóló is részt vett a bizottság ülésén. A kormánypárti politikus elmondása szerint a szószóló is világossá tette, hogy a sajtóhírekben megjelent számláknak, offshore-ügyeknek - melyekről még a szolgálatok is információkat gyűjtenek, s a tervek szerint a két hét múlva tervezett bizottsági ülésen adnak tájékoztatást -, és a korábbi kiadatási ügynek nincs köze egymáshoz. Ezek miatt sem támogatták azt a felvetést, hogy ebben a kérdésben vizsgálóbizottság alakuljon - tette hozzá a kormánypárti politikus.
Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja azt mondta: számára úgy tűnik, mintha Németh Szilárd más ülésen vett volna részt. Jelenleg ugyanis az azeri ügyekkel kapcsolatban még a vizsgálatok elején tartanak a szervek, ezért nem is zárhatók ki az összefüggések. A jobbikos politikus úgy ítéli meg: semmilyen konkrét információ nincs arról, hogy bárki tervezne az ország területén Magyarország alkotmányos rendjét megzavaró akciót. Ezzel kapcsolatban a politikus szerint riogatás zajlik. A jobbikos politikus a hamis szír útlevelekről azt mondta: nem kijelenthető, hogy Magyarországon nem lehettek, lehetnek olyan emberek, akik hamis szír útlevelekkel rendelkeztek.
Szél Bernadett (LMP) szerint a választásokhoz közeledve egyre inkább kampányfórumként kezelik a bizottságot a politikusok. Kormányra kerülve az LMP első intézkedései között fogja paritásossá tenni a nemzetbiztonsági bizottságot - hangzott el. Az LMP-s politikus azt is hangsúlyozta: az, "hogy Rogán Antal fél megjelenni a bizottság előtt, azt jelenti, hogy félnivalója van", "titkolózni akar". Szél Bernadett felháborodását fejezte, ki, hogy a miniszter "nem mer választ adni", az egyre több hozzá kapcsolódó ügyben, mint például a letelepedési kötvények, a csepeli fórum ügye. Ezen felül elfogadhatatlannak nevezte, hogy Rogán Antal utcai zavargások előkészítésével vádolta meg az ellenzéket, holott Szél Bernadett elmondása szerint erre semmilyen konkrét bizonyíték nincs. Ugyanakkor hozzátette: Rogán Antal írásban megfogja kapni valamennyi kérdését.
PS/MTI, fotó:Horváth Péter Gyula/PS