Pesti Srácok

Süli János: hatalmas lehetőség a paksi erőmű bővítése

null

Az egész ország számára hatalmas lehetőségnek nevezte a paksi erőmű bővítését a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap, a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó szenátusi ülésén.

Süli János szerint az a tény, hogy a beruházás 40 százaléka hazai beszállítók közreműködésével valósul meg, az egész magyar gazdaságnak jelent lehetőséget, a fejlesztés eredményeként pedig hatvan éven át jut olcsó villamos energiához az ország. A miniszter az egyetem új, első évfolyamos hallgatóit köszöntve jelezte: közöttük ülnek a jövő döntéshozói, de azért, hegy milyen lesz ez az ország a jövőben, az ő generációja is felelős.

- magyarázta. Süli János arról is beszélt, hogy 250 ezer hallgató tanul az ország felsőoktatási intézményeiben, közülük 30 ezren a Debreceni Egyetemen, amely az ország egyik kiemelt kutatóegyeteme.

PestiSracok facebook image

Szilvássy Zoltán, a DE rektora tanévnyitó beszédében kitért az egyetemnek a gazdaságfejlesztés érdekében kötött nemzetközi szerződéseire, kiemelve többi között az amerikai General Electric céggel, illetve az orosz Roszatom óriásvállalattal kötött megállapodást. Utóbbi hozzájárul a debreceni műszaki képzés, benne a vegyész-, a villamosmérnöki és a gépészmérnöki képzés fejlesztéséhez, de a paksi erőmű bővítésével összefüggésben a hamarosan megkezdődő atomenergetikai-mérnök képzéshez is - tette hozzá a rektor. Szilvássy Zoltán megjegyezte: Debrecenben gyárak épülnek vagy kizárólagos vagy többségi magyar tulajdonban, így biztosan lesz munkahely a városban a jövőben is. Debrecen polgármestere új városi polgárokként köszöntötte az egyetem több mint nyolcezer új elsőévesét.

Papp László (Fidesz-KDNP) arra biztatta az elsőéveseket, gondolkodjanak azon, hogy hosszú távon is Debrecenben maradnak, a városban ugyanis van és lesz is munkahely. Azt mondta: az elmúlt években munkahelyek ezrei jöttek létre Debrecenben, a hajdú-bihari megyeszékhely az ország, illetve Európa egyik legbiztonságosabb városa.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a tanévnyitón kiemelte: a magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik az adott történelmi pillanatban mernek szabadon gondolkodni, az új kihívásokra pedig választ találni. Ebben jó segítőkre lelnek tanáraikban - tette hozzá.

- sorolta Szabó Tünde.

A Debreceni Egyetem több mint nyolcezer új hallgatója a tanévnyitó szenátusi ülésen hallgatói esküt tett, majd az ünnepség a hagyományoknak megfelelően egyetemi díjak, kitüntetések és elismerések átadásával fejeződött be a Főnix csarnokban.

MTI; Vezető kép: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.