Pesti Srácok

Czibere: párbeszédre van szükség a civil szervezetekkel

Czibere: párbeszédre van szükség a civil szervezetekkel

A kormány arra törekszik, hogy intenzív párbeszédet folytasson a fogyatékos embereket érintő politikáról az érintetteket képviselő civil szervezetekkel - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Czibere Károly az Országos Fogyatékosságügyi Tanács ülésén úgy fogalmazott, hogy a folyamatos egymásra figyelés, a kommunikáció fenntartása a munka alapvető feltétele.

- emelte ki az államtitkár. Czibere Károly azt mondta: olyan világot örököltünk, amelyben úgy gondolják, hogy a fogyatékossággal élők hiányt szenvednek valamiben és akadályozottak. Pedig az akadály nem bennük, hanem körülöttük van.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá az államtitkár.

Folyatatni kell a paradigmaváltást

Hangsúlyozta, hogy a paradigmaváltást folytatni kell. Ehhez már rendelkezésre áll a 2015-ben elfogadott országos fogyatékosságügyi program is, amely a születéstől kezdve valamennyi életszakaszban, a társadalmi integráció minden területén kijelöli a követendő irányt és az intézkedéseket. A program első eredményei már látszanak, például elkezdték megerősíteni a kora fejlesztést és a fogyatékossággal élők foglalkoztatása is nőtt - közölte. Az államtitkár a jövő feladatai között említette, hogy közelebb kell vinni az érintett családokhoz a tudást és a tanácsadást, folytatni kell az úgynevezett kitagolási programot, fenntarthatóvá kell tenni az elindult európai uniós finanszírozású fejlesztéseket és meg kell erősíteni a társadalmi integrációt segítő folyamatokat. Emellett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában is új támogatási rendszert dolgoznának ki, mivel a kínálati és keresleti rendszer is átalakult az elmúlt években - mondta Czibere Károly.

Forrás: MTI, fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.