Pesti Srácok

A Don-kanyar áldozatainak leszármazottait hitegették kárpótlással a csalók

null

Több mint száznegyven idős embert károsított meg az a három csaló, aki a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit hitegette kárpótlással az ország több megyéjében. Két férfi és egy nő ellen eljárást indítottak - tájékoztatta szombaton a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a sajtót. A csalók azt ígérték, hogy az 1940 előtt születetteket, valamint a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit 300 és 500 ezer forint közötti kárpótlási összeghez juttatják ez év karácsonyáig.

Nágel Tamás elmondta, a nyomozás eddigi adatai szerint egy 66 éves szentendrei férfi bízott meg egy 31 éves - szintén szentendrei - nőt és utóbbi 51 éves salgótarjáni édesapját, hogy keressenek fel idős embereket. Azt ígérték nekik, hogy az 1940 előtt születetteket, valamint a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit 300 és 500 ezer forint közötti kárpótlási összeghez juttatják ez év karácsonyáig. A kifizetés feltételeként szabták meg, hogy a sértettek közöljék személyi adataikat és pénzt fizessenek be az általuk megadott bankszámlaszámra.

A referens közölte, az eddigi adatok szerint a tévedésbe ejtett sértettek 1.500 és 16.000 forint közötti összegeket fizettek be, így október elseje és október 11. között a nő folyószámlájára a Nógrád megyei Endrefalváról három, az ország más megyéiből 142 sértett fizetett be összesen több mint egymillió forintot. A pénzt a gyanúsítottak saját céljaikra fordították. Nágel Tamás elmondta, hogy a nógrádi főkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat eljárást a három gyanúsított ellen, a 66 éves férfit őrizetbe is vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A RomNet csütörtökön azt írta, csaknem százan keresték meg telefonon és személyesen szerkesztőségüket azzal, hogy hallottak egy új, a roma holokauszt miatti kárpótlási lehetőségről, és szeretnének bővebb információhoz jutni. Azzal keresték meg őket ismeretlen emberek, hogy jogosultak lehetnek ilyen kárpótlásra - mondták. Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva azt állították nekik, hogy 8 és 12 ezer eurós igényt nyújthatnak be, attól függően, hogy a vészkorszak túlélői vagy az áldozatok leszármazottjai, és előzetes költségként különböző összegeket kértek tőlük.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: fusz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.