Pesti Srácok

Molnár Gyula: „Nagyon szomorú pillanat ez. Ezt a menetet elvesztettük, de a csatát megnyerjük”

Molnár Gyula: „Nagyon szomorú pillanat ez. Ezt a menetet elvesztettük, de a csatát megnyerjük”

Aki ma ünnepel, aki ma pezsgőt bont, az nem barátja a szocialista pártnak, nem barátja a demokráciának, nem kellőképpen ellenfele a jelenlegi rendszernek, és nem méltó arra, hogy bármilyen formában együttműködjünk vele – közölte Molnár Gyula MSZP-elnök hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján Botka László lemondása kapcsán. Molnár arról is beszélt, nem keresnek új jelöltet a párton belül, hanem feltehetőleg egy civil jelöltben gondolkodnak, aki elfogadható a többi „demokratikus” ellenzéki pártnak is, amelyekkel napokon belül megkezdik az egyeztetéseket. Azt is mondta: „Van élet Gyurcsányon kívül”.

Botka László jelölésével az volt a szándéka az MSZP-nek, hogy valódi kihívója lehessen a jelenlegi hatalomnak, amelyet a politikai süllyesztőbe kell küldeni – kezdte gyászos hangulatú sajtótájékoztatóját Molnár Gyula. Az MSZP elnöke azt állította: nem volt könnyű a vállalás, és Botka pontosan tudta, mi vár rá, hogy nemtelen támadások fogják érni, pozícióharcok lesznek, amelyek megnehezítik a dolgát.

– mondta a pártelnök patetikusan. Molnár Gyula arról is beszélt: csak egy teljeskörű ellenzéki összefogás képes leváltani a kormányt. Megígérte, hogy folytatni fogják azt a – szerinte – „karakteres” szociáldemokrata politikát, amelyet Botka „hangosított föl”. Azt is leszögezte:

PestiSracok facebook image

Folytatják... ja nem: elkezdik a tárgyalásokat

Arra is kitért, hogy a belőle és Hiller Istvánból álló tárgyalódelegáció kiegészül Tóth Bertalan frakcióvezetővel, és megkezdik az egyeztetést az ellenzéki pártokkal. Mindegyik ellenzéki párttal fölveszik a kapcsolatot, és először az egyéni jelöltekről tárgyalnak, a közös indulás csak később kerülhet szóba. Majd álnaivan azt kérte a sajtótól, hogy a folyamatról ne faggatózzanak majd, csak a végeredménnyel foglalkozzanak. Arról is szólt, hogy hétvégén választmányi ülés lesz, ahol új politikai menetrendet fogadnak el, és várhatóan még idén összeül az MSZP kongresszusa, ahol a választási listáról és az egyéni jelöltekről döntenek majd. Molnár Gyula elmondta: a következő időszakban az Országos Választási Bizottság vezeti a pártot, és hoz stratégiai döntéseket.

Fotó: PS

– fogalmazott Molnár Gyula. Arra a kérdésre, igaz-e, amiről Botka László beszélt, miszerint a szocialistákat behálózta a politikai maffia, Molnár nem válaszolt érdemben. Arra a kérdésre, lemond-e, úgy felelt: ha a miniszterelnök-jelölt lemond, a többi szereplőnek az a dolga, hogy

„Van élet Gyurcsányon kívül”

Megkérdezték tőle, vannak-e a Fidesznek emberei a pártban, mire megint csak kitérő választ adott: szerinte a mai nap inkább arról szólt, hogyan viszik tovább az elmúlt kilenc hónap munkáját. Molnár Gyula kijelentette: nem foglalkoznak új, szocialista miniszterelnök-jelölt állításával. Egyúttal emlékeztetett: korábban beszélt arról, hogy második lehetőség lehet egy civil jelölt. Hozzáfűzte: van a fejében két lehetséges megoldás, de most nem fogja elmondani, inkább megvárják, a tárgyalásokon hogyan reagálnak azokra az ellenzéki pártok. Szél Bernadett esetleges támogatása kapcsán azt felelte, erről még korai beszélni, Lattmann Tamás nemzetközi jogász személye kapcsán pedig kijelentette: ő soha nem felelt meg a miniszterelnök-jelölti kritériumoknak, soha nem volt érdemben az MSZP lehetséges jelöltje, bármennyire fáj is neki.

– mondta Molnár Gyula. Szerinte a választás még nem lefutott, amit szerinte az is bizonyít, hogy a Fidesz nagy erővel kampányol idehaza és a határon túli magyarok körében is.

Olyasmi kell, mint Majtényi

Ujhelyi István lemondását sajnálja a pártelnök. Szerinte az EP-képviselő előbb írta meg a levelét, mint hogy meghallgatta volna a vitát, mindenesetre várják őt vissza. Molnár Gyula beszámolója szerint arra kért mindenkit, hogy további lemondások ne legyenek. Végezetül megjegyezte, valami olyasmi módon kéne megtalálni az ellenzék közös jelöltjét, mint ahogy a köztársasági elnökségre Majtényi Lászlóval tették. Ám ezzel nem azt akarta mondani, hogy Majtényi lenne az ideális jelölt – tette hozzá.

A PestiSrácok.hu szerette volna megkérdezni, hogy Botka lemondása után is érvényben marad-e az MSZP-s sajtóbojkott, de azt sem engedték meg, hogy a kérdésünket föltegyük.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.