Pesti Srácok

Nem fogják kitalálni, mi jutott eszébe Szigetvárinak a „szabadkőműves” szóról!

null

Semjén Zsolt azonnali hatállyal mondjon le, mert antiszemita beszédet mondott a Kossuth Rádióban – közölte vasárnap Szigetvári Viktor. A nagyformátumú politikus szerint akkor történt a zsidózás, amikor a miniszterelnök-helyettes kiejtette száján a „szabadkőműves” szót. Szigetvári szerint ennek a történetnek „nemzeti tragédia lesz a vége”. Mi más lehetne?!

Vasárnap sem pihen az Együtt nevű mikropárt Folyamatos Antiszemitizmus-figyelő Szakszolgálata. Legalábbis erre utal, hogy Szigetvári Viktor röviddel a vasárnapi ünnepi ebéd után szórta meg a nyilvánosságot közleményével, amelyben haladéktalan lemondásra és szégyenkezésre szólította föl Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest. Az Együtt választmányi elnöke azon akadt ki, hogy – mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt – Semjén a Kossuth Rádió Vasárnapi Újságjában arról beszélt:

Hogy mi a probléma Semjén eszmefuttatásával? Egy laikus számára nyilván semmi. Ám Szigetvári Viktor szeme éles, mint a sasé, füle, mint a rókáé: ő könnyedén dekódolja a kódolt zsidózást. Az orrturkálás mellett ez a másik szakterülete. Szerinte

PestiSracok facebook image

És mi lesz mindennek a vége? Szigetvári Viktor természetesen erre is tudja a választ:

Szigetvári „Monnyonle!” Viktor szerint egyébként a Fidesz-KDNP propagandája értelmetlen, „Európa-ellenes lázítás”, ám szerencsére a magyarok az európai együttműködés pártján vannak a „sikerek és nehézségek ellenére” is. A csecsen és azeri homoszexuálisok Magyarországra telepítésével is foglalatoskodó Szigetvári Viktor szerint a kormánynak inkább a valódi problémákkal (például: oktatás-egészségügy-szegénység) kellene foglalkoznia, Semjén Zsoltnak pedig azzal, hogy haladéktalanul távozzon a közéletből „antiszemita beszéde miatt, és amiért csak arra képes, hogy istenére hamisan hivatkozva megossza és tönkretegye a politikai közösségünket”.

Amint Semjén Zsolt benyújtja lemondását, cikkünket okvetlenül frissítjük! (Ugyanakkor arra kérjük olvasóinkat, erre – mármint a lemondásra – ne kössenek komolyabb fogadásokat!)

Forrás: OS. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még