Pesti Srácok

Nem meglepő a botrányokkal teli Botka bukása

Nem meglepő a botrányokkal teli Botka bukása

Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő - kommentálta a Fidesz-frakció Botka László lemondását az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról.

A kormánypárt hétfői közleményében úgy fogalmazott:

- írták. A Fidesz-frakció szerint "a következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek", a baloldalon semmi sem változik.

PestiSracok facebook image

Nem lesz következő jelölt, Molnár Gyula nem mond le

Az MSZP elnöke ugyanakkor mindeközben kijelentette, nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben. Kiemelte azt is, hogy ő nem mond le. Az MSZP elnöksége döntött arról, hogy tárgyalódelegációt állít fel, amelynek tagja Molnár Gyula és Hiller István mellett Tóth Bertalan frakcióvezető lesz. Ennek a feladata lesz, hogy haladéktalanul megkezdje a tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal. Először az egyéni kerületekben kell megállapodni, utána lehet a közös listáról egyeztetni. Úgy vélekedett, hogy Ujhelyi István alelnök elhamarkodott döntést hozott, amikor lemondott.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.