Pesti Srácok

Nincs nácizmus, de igény lenne rá a kommunisták részéről

Alaposan felsült Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 nevű kommunista árnyékszervezet elnöke az újabb performanszával, mert az érdeklődés elég jól tükrözte a provokátor pártjának népszerűségét. Mindössze néhány tucat járókelő volt kíváncsi rá.

A vöröscsillagos provokációiról mérsékelten ismert politikus szeptemberben rendőrt hívott egy lemezárusra egy Hitler beszédeit tartalmazó és a borítóján a német diktátort ábrázoló hanglemez miatt, majd amikor a rendőrök nem szálltak ki a helyszínre, elkezdte felfirkálni a járdára a „STOP NAZISM” feliratot. Az első három betű után kiérkeztek a rendőrök, akiket aztán addig fenyegetett és provokált, amíg intézkedni kezdtek vele szemben, akkor pedig úgy tett, mintha súlyosan megsérült volna. A feltehetően előre megtervezett akció célja az lehet, hogy az állítólagos rendőri túlkapásért a strasbourgi bíróságon akar jókora kártérítést bezsebelni. Ennek a következő lépése volt a kommunista önkényuralmi jelképeket viselő, néhány idős ember mai, erőszak és önkény elleni demonstrációja.

Csupán az MTV és az Echo TV stábja volt jelen a Klauzál téri panaszkodáson, a meghirdetett felszólalók közül hiába várták Tamás Gáspár Miklós morálnagykövetet és Krausz Tamás marxista történészt, ők sem jöttek el, ott volt viszont az MSZP nagyágyúja, az egykori szóvivő, Török Zsolt, aki a nácizmus visszatértét látta bele abba, hogy a rendőrök intézkednek egy hisztériázó emberrel szemben. A szocialista politikus egyébként az MSZP Baloldali Tömörülés Platformját képviselte, ami valódi kuriózumnak számíthat egy baloldali politikai tömörülésben.

PestiSracok facebook image

Az ügy a belügyminiszterig, sőt a miniszterelnökig is eljutott. Utóbbi – eddig – nem reagált, Pintér szerint ellenben viszont a rendőri fellépés jogszerű és arányos volt.

forrás: hvg.hu, echotv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.