vajnai attila
Vajnai Attila (Európai Baloldal) megmondta, a kommunizmus humánus - És még szabadlábon van
Nagyon úgy fest a dolog, hogy Vajnai Attila, az Európai Baloldal nevű mikropárt vezetője súlyosan megsértette a Btk.-t a héten, amikor a Facebookon nyilvánosan tagadta a kommunista rendszer bűneit. Vajnai egy bejegyzésre kommentált és így keveredett bele egy online vitába, ennek során pedig kifejtette, “a kommunista társadalmi forma a jövő”, de mivel szerinte ez még sehol nem alakult ki, így áldozatai sem lehetnek. Vajnai egy állításra reagálva kétségbe vonta azt is, hogy a kommunizmus 100 millió áldozatot szedett világszerte. Egy nem jogásznak is úgy tűnhet, hogy itt a bűncselekmény gyanúja állhat fent.Gyanús, hogy csalással nyerte meg az ellenzéki előválasztást Karácsony Gergely
A Ripost értesülése szerint több ezer olyan ellenzéki szimpatizáns szavazatát is beszámították az előválasztás első fordulós eredményébe, akik el sem mentek szavazni. Óriási a felháborodás az ellenzéki oldalon – írta a portál, amely szerint másokkal együtt Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke is kapott köszönőlevelet Karácsony Gergelytől úgy, hogy nem vett részt a szavazáson. Újabb gigabotrány van kialakulóban a Jobbikot mentegető politikussal kapcsolatban.Ellenzéki agyhalál: külföldről loptak képeket a hazai „mélyszegénység” bemutatására
A Vajnai Attila-féle szélsőséges Európai Baloldal nevű gittegylet néhány napja közzétett egy videót a Youtube-videómegosztón, amelyen ballibsi közéleti szereplők, művészek szavalják el részleteiben József Attila Hazám című versét. Ám a Magyar Idők egyik olvasója kiderítette, hogy a szöveg illusztrálására használt képek, amelyek a magyarországi rettenetes állapotokat igyekeztek bemutatni, javarészt külföldi oldalakról lopott fotók, nem nálunk készültek – s így kellőképpen vastag arcbőr kell hozzá, hogy azokkal az itteni sanyarú helyzetet reprezentálják. A hazai ellenzéket azonban a Valóság elég ritkán zavarja meg ámokfutása közepette.Vajnai Attila föl van háborodva, amiért hátulról teperték le a rendőrök
Felháborodott hangvételű közleményt adott ki hétfőn a vöröscsillagos provokátorként elhíresült Vajnai Attila, amiért vasárnap rendőrök bilincselték meg őt. A neokommunista politikus tagadta, hogy fenyegetőzött volna, és nehezményezte, hogy felszólítás nélkül, hátulról teperték le. És ahogyan az várható volt, máris belengette, hogy nemzetközi fórumokhoz fordul az őt ért állítólagos jogsérelem miatt. Mint ismert, a vöröscsillagos provokációi miatt korábban már megítéltek neki Strasbourgban egy talicskányi pénzt.Ellenállt és fenyegette a rendőröket a vöröscsillagos Vajnai – szépen megbilincselték
Vajnai Attila, a vöröscsillagos provokátor újra akcióba lendült. Egy Hitlert ábrázoló hanglemez miatt rettegve hívta a rendőrséget, de miután nem jöttek, ultimátumot adott a hatóságnak, majd elkezdte összefirkálni a járdát. A kiérkező rendőröknek nem igazolta személyazonosságát, ellenállt, ezért szépen megbilincselték. Bilincselés közben arra kezdett panaszkodni, hogy eltört a bordája, rosszul van, engedjék el. A hvg.hu-n közzétett videó alapján viszont úgy tűnik, hogy egy jól megtervezett provokációról van szó, amelynek nyomán valószínűsíthetően Strasbourgban próbálja majd degeszre keresni magát az őt ért „súlyos” jogsérelem miatt.Ajánljuk még