Pesti Srácok

Szlovéniában is megkezdődött az elnökválasztás

null

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

Amennyiben a 9 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, akkor november 12-én második fordulót rendeznek az első két helyezett jelölt részvételével. Az elnökjelöltekre 3200 helyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, Szlovénián kívül pedig 32 országban lehet az urnákhoz járulni. Azok, akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyekhez, e-mailben is leadhatták voksaikat.

A felmérések az 54 éves Borut Pahort, a 2012 óta hivatalban lévő államfőt mutatták ki legesélyesebbnek, a megkérdezettek 55 százaléka őt támogatja. Pahor végzettségét tekintve politológus. Több ciklusban volt parlamenti képviselő, majd 2000 és 2008 között európai parlamenti képviselőként dolgozott, 2008-tól 2012-ig pedig miniszterelnök volt. Pahor legesélyesebb ellenfele a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Sarec, Kamnik város polgármestere. A 39 éves Marjan Sarec karrierjét újságíróként kezdte, majd később komikusként szerzett hírnevet. 2010-ben hagyott fel ezzel a foglalkozással, miután saját regionális pártja, a Marjan Sarec Pártja (LMS) színeiben megválasztották polgármesternek. Rá a szlovén választók 21,2 százaléka adná voksát az elnökválasztáson.

Az említett két jelölt mellett szorítóba lép még Ljudmila Novak (8,2 százalék) az ellenzéki Új Szlovénia (NSI) jelöltjeként, továbbá Maja Makovec Brencic (1,4 százalék) oktatási miniszter a Miro Cerar miniszterelnök vezette Modern Közép Párt (SMC) jelöltjeként. A parlamenten kívüli pártok közül Suzana Lara Krause (0,7 százalék) a Szlovén Néppárt (SLS), valamint Andrej Sisko (2,5 százalék) az Egyesült Szlovén Mozgalom színeiben méretteti meg magát az elnökválasztáson. Független jelöltként Angelca Likovic (1,5 százalék) nyugalmazott tanárnő, a konzervatív Családért és a Gyermekekért Egyesület jelöltje és Boris Popovic (1,2 százalék) koperi polgármester indul még.

PestiSracok facebook image

A választáson exit poll felmérés is készül. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján összeálló becsléseket a vasárnap esti urnazáráskor, 19 órakor ismertetik a hírtelevíziók. Eredményeket már 22 órától nyilvánosságra hoz az országos választási iroda.

MTI; Vezető kép: politico.eu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.