Pesti Srácok

Volt kommunisták nyugdíját csökkentették Lengyelországban

null

Az átlagnyugdíj szintjére csökken Lengyelországban az egykori kommunista biztonsági szolgálatok nyugdíja írta meg a 444.hu. A mintegy 39 ezer érintett között olyan személyek vannak, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerző és az elhárító szervek állományában dolgoztak, de ott vannak a kommunista titkosrendőrség, a határőrség egykori kiszolgálói, illetve a tiszti iskoláknak az állambiztonsággal együttműködő oktatói és hallgatói.

Az átlagnyugdíj Lengyelországban most bruttó 2100 zloty (152 ezer forint), a rokkantsági nyugdíj pedig átlagosan 1600 zloty (116 ezer forint). Több ezer egykori lengyel állambiztonsági tisztnek ennek a többszöröse a nyugdíja, amit most a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) megvizsgált. A csökkentés a rokkantsági nyugdíjakat és a hozzátartozóknak ítélt nyugdíj-kiegészítéseket is érinti. A nyugdíjcsökkentés miatt fellebbezést lehet benyújtani az illetékes bírósághoz.

A 444.hu cikke szerint a magasabb nyugdíjra eddig jogosultak közül háromezren a belügyminiszterhez fordultak, aki „különösen indokolt esetekben” felmentést adhat ezalól, akik az 1989-es rendszerváltás idején „rövid ideig teljesítettek szolgálatot”, illetve akik akkoriban „szabályosan, akár életüket kockáztatva is teljesítették feladataikat”.

A kommunista hatalmi szervekben szolgálók nyugdíját már 2009-ben is csökkentették, akkor ez kb. 25 ezer egykori titkosszolgálati tisztre terjedt ki.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444.hu; Fotó: AFP Correspondent

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.