Pesti Srácok

Vona az együttműködésről beszélt a liberális klubban

Vona az együttműködésről beszélt a liberális klubban

A Jobbik az LMP-vel és a Momentum Mozgalommal együttműködésben újítaná meg hazánk politikai kultúráját – jelentette ki Vona Gábor, miután tiszteletét tette és előadást is tartott az egyik legjelentősebb budapesti liberális klub hallgatóságának. A Heti Válasznak a Jobbik elnöke azt is elárulta, rokonszenvvel figyeli a Momentum Mozgalom a szárnybontogatásait.

Új szelek fújnak a baloldali értelmiségi holdudvar háza táján, hiszen már a HVG publicistája, Seres László is leírhatta, eljött az idő, hogy azok, akiknek számít a „jogállamiság minimuma”, kiálljanak a „normalizálódó Jobbik” ellehetetlenítése ellen – hívja fel a figyelmet csütörtöki lapszámában a Heti Válasz cikke. Hogy a liberális szíveken olvadozik a jég a Jobbik irányában, azon is látszik, hogy Vona Gábor végre meghívást kaphatott a Szeretem Magyarországot Klubba, egy főleg liberális gondolkodókat és üzletembereket tömörítő társaságba, ahol korábban tiszteletét tette különben Rogán Antal, Lázár János, vagy Tarlós István is. Az esemény alkalmával a Heti Válasz beszámolója szerint tovább melegedett a két tábor közötti, korábban összebékíthetetlennek tűnő viszony, hiszen a Jobbik elnökét szívesen fogadták, és az Orbán Viktor egyetlen potenciális kihívójaként bemutatkozó Vona Gábor is csak úgy ontotta magából a baloldal számára szimpatikus mondatokat, és bár kizárta az együttműködés lehetőségét az MSZP-vel és a DK-val, a Momentum Mozgalommal és az LMP-vel nem.

Ezt később a Heti Válasz kérdésére Vona Gábor azzal indokolta, hogy az együttműködést az általa XX. századinak tartott pártokkal, azaz az MSZP-vel, a DK-val és a Fidesszel zárta ki, az LMP-t és a Momentum Mozgalmat ellenben XXI. századi pártnak tartja. Mint hozzátette, velük sem választási együttműködésben, hanem „a politikai kultúra közös megújításában” gondolkodnak. A liberális találkozón megjelent Vona Gábort természetesen szembesítették azzal a korábbi kijelentésével is, miszerint lemondana a Jobbik elnökségéről, ha kiderülni, hogy zsidó felmenői vannak. Vona erre úgy reagált, ezt a Szegedi Csanád-ügy kapcsán mondta, és ez lehetőséget adott volna arra is, hogy a tagság megmutathassa, elfogadna –e egy zsidó származású elnököt. Mint hozzátette, szerinte ez megvalósult volna, bár a mai eszével pontosabban fogalmazna ebben a kérdésben.

Vona Gábor válaszai láthatóan kielégítették a liberális hallgatóság igényeit, mint a Jobbik elnöke a Heti Válasznak beszámolt, nagyon sikeresnek érezte az estét, „üdítő volt a vita őszintesége, nyitottsága, barátságos légköre. A Momentummal kapcsolatban ráadásul hozzátette, az egy olyan párt, amely jelenleg keresi a helyét, hangját, üzeneteit. Mint fogalmazott, „egy profi mozgalomból rögös út vezet a profi párttá válásig, de én rokonszenvvel figyelem a szárnybontogatásaikat, hiszen 14 éve mi is ezt éltük át”. Megjegyezte, a magyar politika megújulása elengedhetetlen feltétele az ország emelkedő pályára állításának.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk a csütörtöki Heti Válaszban olvasható.

Forrás: Heti Válasz; fotó: demokrata.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.