Pesti Srácok

Deutsch Tamás: az unió csalás elleni hivatala nem támasztotta alá az ellenzék gyanúsítgatásait

null

Nicolas Ilett, az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) ügyvezető igazgatója az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának a Magyarországot érintő OLAF-eljárások ügyében tartott zárt ülésén tényszerűen ismertette folyamatban lévő eseteket és nem támasztotta alá a vizsgálatokkal kapcsolatos ellenzéki érveket, állításokat és egyéb gyanúsítgatásokat - jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.

Deutsch Tamás tájékoztatása szerint a Magyarországot érintő 14 folyamatban lévő vizsgálattal kapcsolatban az OLAF képviselője elmondta, hogy a Magyarországot érintő ügyek száma elmarad a többi uniós tagállam eljárásaihoz képest szemben azokkal az állításokkal, amelyek kiemelkedő számú OLAF-vizsgálatról szólnak. Az ügyvezető igazgató korrektnek és kielégítőnek minősítette a magyar hatóságokkal való kapcsolattartást. Külön megemlítette, hogy

- mondta az EP-képviselő. Nicolas Ilett elmondta azt is, hogy a 4-es metró súlyos korrupciós ügyeit érintő, esetlegesen visszatérítendő uniós támogatást leszámítva, a maradék vizsgált ügyek elmarasztaló ítélete miatt visszafizetendő összeg ugyancsak alul marad a többi európai uniós tagország várható visszatérítéseitől - mondta Deutsch Tamás.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Közgyűlés a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló munkacsoportja múlt héten küldte el jelentését az Európai Parlament (EP) Költségvetési Ellenőrző Bizottságának további támpontokat nyújtva a vizsgálatokhoz, illetve a metróberuházáshoz kapcsolódó ügyek megtárgyalásához. A közgyűlés február 22-én döntött az OLAF-jelentéshez kapcsolódóan a korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról és október 25-én fogadta el a jelentését.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásával kapcsolatos február elején kiadott több mint száz oldalas jelentéséből kiderül, hogy a 4-es metró beruházásának összértéke 452 milliárd forint volt, ebből a gyanú szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással, 166 milliárdot pedig elloptak. A fejlesztéshez 76 milliárd forintot használtak fel a Közlekedési Operatív Program terhére, ebből 59 milliárd forint volt az Európai Unió hozzájárulása, és ez utóbbi összeget követelheti vissza az Európai Bizottság.

Forrás: MTI; fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.