Pesti Srácok

Idén is tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok karácsonyra

Idén is tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok karácsonyra

A kormány az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak biztosít 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette, a juttatást a stabil pénzügyi helyzet, a jó költségvetési gazdálkodás és a gazdasági növekedés teszi lehetővé.

Balog Zoltán elmondta, mintegy 2,7 millió ember részesül a juttatásban, mindazok, akik 2017 decemberéig nyugdíjba mentek vagy mennek; a juttatást a stabil pénzügyi helyzet, a jó költségvetési gazdálkodás és a gazdasági növekedés teszi lehetővé. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjkiegészítéssel és nyugdíjprémiummal növelt novemberi nyugdíjak postázása jelenleg is zajlik, és közölte, november 24-én megkezdődik az Erzsébet-utalványok postázása is.

- tette hozzá. Balog Zoltán közölte, a miniszterelnök javaslatára a kormány döntött arról, hogy idén is biztosítja nyugdíjasoknak a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. Ezzel a gesztussal is szeretnék kifejezni, hogy megbecsülik az időseket és szeretnének ilyen módon is hozzájárulni az ünnepi készülődéshez, vásárláshoz.

PestiSracok facebook image

Mint kifejtette, az utalványt mindazoknak biztosítják, akik 2017 novemberében vagy decemberében öregségi nyugdíjat, özvegyi nyugdíjat vagy más nyugdíjszerű ellátást, például szülői nyugdíjat, árvaellátást, baleseti hozzátartozói nyugellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági ellátást, rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, fogyatékossági támogatást kaptak. A jogosultak pontos köre a szerdán megjelenő kormányrendeletben olvasható. A juttatás feladója Magyarország kormánya, az utalványokat pedig a Magyar Államkincstár (MÁK) a Magyar Posta segítségével kézbesíti - mondta Balog Zoltán.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról szólt, az idén várható 4,1 százalékos gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy valamennyi generáció anyagi megbecsülését növelje a kormányzat.

- mondta a politikus.

Forrás: MTI; fotó: uzletresz.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.