Pesti Srácok

Joggal vádolhatják Gyurcsányt nemzetietlenséggel - Szili Katalin szerint a DK elnöke teljesen elszigetelte magát

null

Gyurcsány Ferenc magára maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indított kampányában. A DK elnöke ezzel még jobban elszigetelte magát a többi ellenzéki párttól - erről beszélt az M1 aktuális csatornán az autonómia ügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott. Szili Katalin szerint ezután Gyurcsánynak vállalnia kell, ha nemzetietlenséggel vádolják.

A miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc alírásgyűjtő akciója pártpolitikai célokat szolgál. A DK, mint mondta, ezzel próbál szavazatokat szerezni, mivel tudja, hogy a határon túli magyaroktól úgy sem számíthatna jelentős mennyiségű voksra. Gyurcsány lépése tehát nem más, mint a beismerése annak, hogy 2004 óta nem tettek meg mindent a határon túli magyarokért. Legalább is ilyen politikai felvetéssel csak ilyen párt él.

Szili Katalin szerint 13 évvel a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után a DK kezdeményezése a nemzet újbóli megosztását szolgálja.

PS/MTVA

PestiSracok facebook image

Vezető kép: sikerado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.