Pesti Srácok

Kálmán Olga Soros szóvivőjét is túllicitálva védte a „jóságos” spekulánst

Kálmán Olga Soros szóvivőjét is túllicitálva védte a „jóságos” spekulánst

Soros György az általa finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül üzent a magyar kormánynak. A szervezet szóvivője, Csontos Csaba a Hír TV kedd esti Egyenes beszédében azt mondta, ellenkampányt indítanak válaszul a kormányzati lejárató kampányra. A milliárdos ugyanis úgy véli, a titkosszolgálatok bevetésével fenyegették meg alapítványait. A műsorban Csontos és a baloldal kedvenc tévése, Kálmán Olga egymásra licitálva magasztalták a betegek és a szegények gyámolítóját, vagyis Sorost. És levonták a konzekvenciát, hogy a Gyuri bácsi terve miatt indult nemzeti konzultáció gyakorlatilag a zsidóság elleni uszítás.

Soros György pénzügyi spekuláns, globális machinátor maga is megszólalt: az RTL Klub által kedden közzétett videóüzenetben azt mondta, aggódik Magyarországért, amelynek lakosságát hatalma megtartása érdekében vezeti félre a kormány. A téma kellő mélységű kielemzéséhez a Hír TV arca, Kálmán Olga meghívta műsorába Soros legerősebb szervezetének, a Nyílt Társadalom Alapítványoknak a szóvivőjét. Csontos Csaba és Kálmán úgy adták egymás szájába a szót, hogy néha az sem volt biztos, ki a riportalany és ki a műsorvezető. Csontos Csaba a műsorban azt mondta: egy éve fenyegeti Soros Györgyöt és a hozzá fűződő alapítványokat a magyar kormány azzal, hogy titkosszolgálati módszerekkel nyomoztatna utánuk. De most szerintük felerősödött a támadás, ezért érezte azt a milliárdos, hogy meg kell szólalnia.

Csontos Csaba, Sorosék egyik szócsöve; forrás: HírTV

A baloldal kedvenc tévése szerint már sokkal korábban meg kellett volna tegye, hiszen az egész országot teleplakátolták az arcképével,

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Kálmán Olga kérdés helyett, hozzátéve, szerinte Sorost a méltóságában is megalázták. A Soros dollármillióiból működő Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője szerint azonban a milliárdos most sem támad, csak a kormány által megtámadott civilekkel szolidarít.

– jelentette ki Csontos. A beszélgetésből kiderült, hogy a mostani nyilatkozatok csak az első lépései az ellenkampánynak. Mert az tűrhetetlen és elkeserítő – kontrázott rá a műsorvezető –, hogy van egy ember, aki csupa jó dolgokat tett, támogatja az egészségügyet, a szegényeket, és jön egy kormány, egy ilyen kampány, és ez az áldott jó ember arra kényszerül, hogy magyarázkodjon.

– jegyezte meg Kálmán Olga. Kiderült, hogy Magyarország ma nyomorúságos képet fest, amiről el kell terelni a figyelmet, és szükség volt egy ellenségképre, amit megtalált a kormány Soros György személyében.

PS/Hír TV, Vezető kép: Hír Tv

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.