Pesti Srácok

Lassan nem is igazi ellenzéki, akinek nem hallgatták le a mobilját

null

Titkos lehallgatásra gyanakodnak Soros-szervezetekhez kötött civilek, ellenzéki politikusok és újságírók – írja a HVG. A „megfigyeltek” állítják, telefonbeszélgetéseik váratlanul megszakadnak, illetve többször is visszahallják korábbi beszélgetéseiket.

A HVG arról ír, hogy a Soros Györgyhöz kötött civil szervezet vezetője, több újságíró és egy neve elhallgatását kérő politikus is állítja, telefonjuk egyértelmű jelét adta, hogy lehallgatják, megfigyelik őket. A lap felidézi, korábban Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője számolt be arról Facebook-oldalán, hogy Hüttl Tivadarral, a TASZ ügyvédjével folytatott beszélgetése váratlanul szakadozni kezdett, majd megszakadt, és a telefon visszajátszotta a beszélgetést. Hüttl az eset kapcsán a Belügyminisztériumhoz, majd a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult, s míg a HM „mindent tagadott”, a BM arról tájékoztatott, jogellenes adatgyűjtés nem történt – azaz, vonja le a következtetést a cikk írója, jogszerű elméletben történhetett.

A lap egyik újságírója is arról számolt be, hogy egy ellenzéki politikussal folytatott telefonbeszélgetése hasonló módon megszakadt, majd visszahallgatta az 1-2 perces beszélgetést. De hasonló eset történ állítólag Kerék-Bárczy Szabolcs, volt DK-s politikussal és Szele Tamás ellenzéki aktivistával is. A cikk felidézi, a módszer még a Gyurcsány-érából lehet ismerős, amikor egy romagyilkosságokkal foglalkozó újságíró számolt be hasonló tapasztalatokról.

A lap több informatikai szakértőt megkérdezett az esetekkel kapcsolatban, akik egybehangzóan állították, a jelenség titkos információgyűjtésre utal, hiszen, „ha nincs adatrögzítés, nincs is mit visszajátszani. A szakemberek megjegyezték, a jelenséget ugyanakkor egy különösen amatőr szoftverhiba (bug) okozhatja, emiatt a „megbízók” feltételezhetően „nem jutottak el a titkosszolgálatokig”, azaz külsős magán-, vagy fedőcég végzi el a feladatot. Fülöp Tamás igazságügyi szakértő a lapnak úgy nyilatkozott, kizártnak tartja, hogy a mobilszolgáltatók szoftverhibájáról lenne szó, vagy a készülékek belső meghibásodásáról.

PestiSracok facebook image

A HVG megkereste a Belügyminisztériumot, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot a kétes jelenségekkel kapcsolatban, akik válaszukban nem kívánták kommentálni a „hallomásokat, különöse eseteket. A lap továbbá felidézi, hogy 2016-ban a Nemzetbiztonsági Bizottság 4:2-es arányban leszavazta, hogy vizsgálat induljon Jávor Benedek és TASZ-os ügyvédjének esetleges lehallgatása kapcsán.

A teljes cikk a HVG csütörtöki lapszámában olvasható.

Forrás: HVG; fotó: baikiehouse.ca

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.