Pesti Srácok

Megkezdték az Erzsébet-utalványok kézbesítését a nyugdíjasoknak

null

A Magyar Posta Zrt. megkezdte az Erzsébet-utalványok kézbesítését, karácsonyig folyamatosan viszi ki az érintetteknek, és mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok a lehető leghamarabb megkapják a küldeményeket - közölte a vállalat. A kormány korábbi döntése értelmében a javuló gazdasági tendenciáknak köszönhetően minden arra jogosult részesül 10 ezer forint értékű utalványban.

A közleményben felidézték, a kormány döntése szerint minden arra jogosult részesül 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványban, amelyet négy 2000 forintos és két 1000 forintos címletű utalványként, egy borítékban kapnak majd kézhez a címzettek. A borítékban található utalványszelvényeket középen, a perforáció mentén (a középen található olló jelzésnél) lehet szétválasztani, az utalványok jövő év december 31-ig válthatók be.

Kiemelték, a belföldi jogosultak várhatóan még karácsony előtt kézhez kapják az utalványokat. Azoknak, akiket nem magyarországi címen tartanak nyilván, szintén még december hónapban továbbítják az utalványokat. Azok pedig, akik 2017 novemberében még nem, csak decemberben válnak nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosulttá, egy következő ütemben, várhatóan jövő januárban kapják meg a nekik járó Erzsébet-utalványt.

A nyugdíjasok a postástól személyesen vehetik át a küldeményt, de helyettük meghatalmazottjuk vagy közeli hozzátartozójuk is megteheti ezt. Amennyiben a címzett, illetve az említettek nincsenek otthon, a címzett értesítőt kap, hogy küldeménye érkezett. Az utalványok ezzel az értesítővel tíz munkanapig vehetők át a címhez tartozó letéti postán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: tmkronika.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.