Pesti Srácok

Nyugdíj és családtámogatás a kormány kiemelt célja

Nyugdíj és családtámogatás a kormány kiemelt célja

Kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A kormány célja, hogy az ország erősödésének eredményeit mindenki érezhesse. Idén először lesz nyugdíjprémium, még nem volt példa arra, hogy a gazdaság teljesítménye ezt lehetővé tegye - mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

- tette hozzá. Novák Katalin kiemelte: a családok támogatására ma kétszer annyit fordítanak, mint 2010-ben. Erre soha ennyit nem költöttek Magyarországon. Jövőre pedig már a GDP - nemzeti össztermék - csaknem 5 százalékát fordítja a magyar kormány családtámogatásra, miközben a fejlett országokban ez az adat átlagosan 2,5 százalék.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusa kapcsán elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy jelölték Európa legerősebb pártjának alelnöki posztjára. Ez nemcsak személyes sikerének, de szól annak a területnek is, amelyen dolgozik - fűzte hozzá a családpolitikai államtitkár.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a kormánypárt tisztújító kongresszusa kapcsán elmondta: 1600 küldöttet és mintegy 2000 vendéget várnak. A kongresszus címe: Védjük meg Magyarországot! Hidvéghi Balázs szerint Brüsszel azért támadja a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációt, mert "mi merünk ezekről a problémákról beszélni". Arra a kérdésre, hogy miért konfrontálódik ilyen élesen a magyar kormány, a kommunikációs igazgató úgy reagált:

De nem is lehet elkerülni a konfrontációt, hiszen olyan javaslatok kerülnek a legfelsőbb európai fórumok elé, amelyek elvonnák a nemzetállamok jogát, hogy meghatározhassák, kikkel akarnak együtt élni - hangsúlyozta. Holott a fejlemények visszaigazolják, amit a magyar kormány 2015 óta állít, és egyre többen meg is köszönik a kiállásunkat - tette hozzá a Fidesz kommunikációs igazgatója.

MTI; Vezető kép: alon.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.