Pesti Srácok

Orbán Viktor a kínai-közép-európai csúcson: Erős szövetségesekre van szüksége Európának! (Frissítve!)

null

Európa legversenyképesebb befektetési környezete jött létre Kelet-Közép-Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök pedig arról beszélt, az együttműködés kölcsönösen előnyös Kínának és a kelet-közép-európai országoknak.

A csúcstalálkozó megnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: az együttműködésben részt vevő 16 ország Európának az a térsége, amely már most is a kontinens gazdasági növekedésének motorja, és amely további dinamikus növekedés előtt áll. Jelezte ugyanakkor, hogy a világgazdaságban „most a Kelet csillaga áll magasan”:

A kormányfő hozzátette: Európának nem szabad bezárkóznia, mert ha bezárkózik, elveszíti a fejlődés lehetőségét, és főleg most nem szabad bezárkóznia, amikor olyan történelmi kihívásokkal néz szembe, amelyeket csak akkor tud megválaszolni, ha erős szövetségesei vannak. Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás.

PestiSracok facebook image

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiegészítette beszédét: a kialakulóban lévő új világrendben Ázsia és benne Kína szerepe jelentősen megnőtt, és a jövőben is nőni fog. Kína pénzügyi és technológiai értelemben is meghatározó erővé vált,

- mondta. Kiemelte, hogy a térségben hatalmas fejlődési potenciál van. Ahhoz, hogy a térség fejlődni tudjon, külső technológiai és pénzügyi forrásokra is szükség van, az európai források önmagukban már nem elegendőek. A miniszterelnök a régiós országok nevében üdvözölte azt a tényt, hogy az új világrend részeként Kína a térség fejlesztésében és fejlődésében jelen kíván lenni.

- ezt már a kínai miniszterelnök mondta megnyitó beszédében. Li Ko-csiang kiemelte: az elmúlt években jelentősen erősödött Kína és a kelet-közép-európai országok gazdasági együttműködése, amellyel az eurázsiai kontinens két oldalát hozzák össze. Kitért rá: országa nagy gazdasági lendületben van, évente rengeteg új cég jön létre, amelyek nagyon sok munkahelyet hoznak létre és a hagyományos ágazatokat is modernizálják.

A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is felszólalt, aki elmondta:

A tárcavezető beszédében kiemelte: a kelet-közép-európai országok józan észre alapuló politikájukkal, az európai átlagot meghaladó növekedési ütemmel és versenyképes befektetési környezetükkel remek lehetőségeket kínálnak Kína számára.

- magyarázta. Úgy vélekedett, mindkét feltétel adott ma a cégek együttműködéséhez, hiszen „mára olyan nyitott vagy vitás kérdés nincs, amely gátolná a gazdasági együttműködés további előmozdítását”.

BUDAPEST A VILÁGPOLITIKA FÓKUSZÁBAN

Az eseménnyel kapcsolatban egyébként érdemes megemlíteni, hogy a magyar soros elnökség alatt zajló 2011-es EU-csúcs óta nem volt ilyen összetett és magas kockázatú személyvédelmi feladatot jelentő esemény Magyarországon, hiszen a csúcstalálkozó idejére Budapest kisebb világpolitikai fókuszponttá válik, mely jelentős biztonsági kockázatot hordoz. A magyar kormányfővel együtt 16 miniszterelnök, 16 védett személy tartózkodik egyidejűleg Budapesten, valamint más országok vezetői megfigyelőként vannak jelen. A delegációk a csúcstalálkozó helyszínei között közlekedve többször is áthaladnak a városon, ami valóban kiemelt biztonsági intézkedéseket igényel. Ezek az intézkedések szerdáig fognak tartani, de addig a hatóságok folyamatosan értékelik és ellenőrzik a beérkező információkat.

Nem mellékes körülmény az sem, hogy a karácsonyi készültség közeledtével egész Európában nagyon magas a biztonsági készültség, és a magyar fővárosban ezt a készenlétet most megsokszorozza a csúcstalálkozó.

Forrás: MTI; fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Li Ko-csiang kínai  és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kína-Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péter Gyula
Kína 2-HPGY
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök felszólal a Kína-Kelet-Közép-Európa  csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péterv Gyula
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök felszólal a Kína-Kelet-Közép-Európa  csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péterv Gyula
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök felszólal a Kína-Kelet-Közép-Európa  csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péterv Gyula
Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péter Gyula
Orbán 2-HPGy
Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péter Gyula
Orbán 4-HPGy
Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón Fotó: Horváth Péter Gyula
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.