Pesti Srácok

A pofátlanság stációi: erdélyi politikus nevével visszaélve kampányol Gyurcsány

A pofátlanság stációi: erdélyi politikus nevével visszaélve kampányol Gyurcsány

Egy ismert erdélyi politikus arcát, nyilatkozatát felhasználva kampányol a Facebookon Gyurcsány Ferenc, követelve, vonják meg a határon túliak szavazati jogát – írta a Magyar Idők. Az érintett, Tamás Sándor a lapnak elmondta: Romániában nem volt példa rá, hogy egy párt kétségbe vonja a külhoni román állampolgárok jogát a választásokon való részvételre.

A Kovászna megyei közgyűlés elnökének fotójával illusztrált fizetett hirdetésben Tamás Sándort idézik, aki korábban azt mondta: „igen, az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa munkáját, és ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választásokon is, amikor Erdélyből hatvanötezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez”.

A Demokratikus Koalíció a felhívásában arra emlékeztet, hogy már csak a DK képviseli azt az álláspontot, miszerint ne szavazhasson, aki nem élt Magyarországon.

PestiSracok facebook image

– olvas­ható a felhívásban. Tamás Sándor szintén a Facebookon kifejtette:Gyurcsány Ferenc lealacsonyította a magyar nemzeti eszmét, tönkretette Magyarországot. Megtett mindent, amit tudott, ennyire volt képes. Biztos vagyok benne, hogy folytatná, ha lehetőséget kapna. Róla a magyar állampolgárok a választás alkalmával nyilvánítanak véleményt.

Ocsmány dolognak tartom, hogy nemzeti üggyel spekulál. Ő az egyetlen nemzeti spekuláns a magyar politikai palettán. Velem riogat? Eltévesztette a címzettet, hiszen nagytatám 1896-ban magyar állampolgárnak született, édesanyám 1943-ban magyar állampolgárnak született, pedig öt évet éltem Budapesten. Ott tanultam és közben dolgoztam, adózott jövedelmet szerezve, igaz, nem annyit, mint Gyurcsány Ferenc – tette hozzá Tamás Sándor.

Forrás: Magyar Idők. Fotó: Blikk

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.