Pesti Srácok

Tárgyalni hívja a szociáldemokratákat Merkel

Tárgyalni hívja a szociáldemokratákat Merkel

A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke. Közben vezető CDU-s politikusok közölték: a tárgyalások várhatóan januárban kezdődnek majd.

A párt elnökségi ülése után tartott berlini tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége hajlandó „komoly, elkötelezett és tisztességes” tárgyalást kezdeni a szociáldemokratákkal a 2013-ban kezdett kormányzás folytatásáról. Mint mondta,

- húzta alá Angela Merkel.

PestiSracok facebook image

Közben Thomas de Maiziere belügyminiszter a Bild című lap online fórumán kiemelte, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - amelyen az SPD támogatottsága történelmi mélypontra, 20,5 százalékra zuhant - a szociáldemokraták „túl korán, és helytelenül” elkötelezték magukat az ellenzéki szerep mellett.

- mondta Thomas de Maiziere. Hozzátette, hogy a CDU/CSU pártszövetség és az SPD 2013-ban kezdett kormányzati együttműködésének folytatásához vezető út első állomása csütörtökön lehet, amikor mind a három párt elnöke közösen tárgyal Frank-Walter Steinmeier államfővel arról, hogy miként lehet előmozdítani a kormányalakítási folyamatot a CDU/CSU, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után. A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa, amelyen a pártnak döntést kell hoznia a nagykoalíció folytatásáról szóló egyeztetések megkezdéséről - mondta a belügyminiszter. Szerinte az első megbeszéléseket talán még karácsony előtt megtarthatják, de a „tényleges tárgyalások” valószínűleg csak januárban kezdődnek.

Forrás: MTI; fotó: EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.