Pesti Srácok

Tóbiás: „Pap nélkül nincs mise!” - csúszhat a szocialisták december 9-i kongresszusa

Tóbiás: „Pap nélkül nincs mise!” - csúszhat a szocialisták december 9-i kongresszusa

A DK-val történő tárgyalások elhúzódása, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt hiánya miatt várhatóan lefújják az MSZP-ben a december 9-ére tervezett kongresszust - tudta meg a Magyar Hírlap. Tóbiás József korábbi pártelnök nemrég azt mondta: „pap nélkül nincs mise”.

Az MSZP budapesti párttanácsának kezdeményezésére Mesterházy Attila és Tóbiás József korábbi pártelnökkel egészül ki a szocialisták tárgyalódelegációja. Eddig Molnár Gyula elnök, Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető képviselte a pártot a DK-val történő egyeztetésen, amely csak vontatottan halad – erősítették meg a hírlap baloldali forrásai. Így az e hét szombatjára összehívott választmány minden bizonnyal a december 9-ére tervezett kongresszus elhalasztására tesz majd javaslatot, mivel a fővárosi szocialisták, s a párt több meghatározó politikusa szerint ha közös lista nem is lesz, csak az egyéni választókerületekben egyeznek meg, miniszterelnök-jelölt nélkül esély sincs a kormány leváltására – írja a hírlap.

Hozzáteszik: ezt látszik alátámasztani, hogy az MSZP tárgyalóinak egyik új tagja, Tóbiás a párt nőtagozata megalakulásának hétvégi évfordulóján úgy fogalmazott, „pap nélkül nincs mise”. A másik új tárgyaló, Mesterházy Attila pedig arról beszélt, „akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni”. Márpedig ez utóbbiból az elmúlt hetekben, sőt már Botka László miniszterelnök-jelölt leköszönése után, nem volt hiány. A hírlap egyik forrása úgy fogalmazott:

A Magyar Hírlap azt is írja, forrásuk szerint az, hogy egy korábban három cikluson át kormányzó pártnak alig négy hónappal a választások előtt nincs miniszterelnök-jelöltje, részint szégyen, részint pedig a biztos vereség csalhatatlan jele.

– jegyezte meg az informátor. Bizonyságul Lendvai Ildikó korábbi elnök, szintén a nőtagozat rendezvényén Olympe de Gouges francia jogharcos, a feminista mozgalom egyik alapítójának szavaival buzdított a küzdelemre: „Nő, ébredj fel, az ész vészharangja zúg!” A Magyar Liberális Párt elnöke hétfőn mégis arról beszélt, formálódik az együttműködés az ellenzéki pártok között. Fodor Gábor hangsúlyozta, az elmúlt hetek történései, a Közös Ország Mozgalom fellépése után világossá vált, az együttműködésnek nincs akadálya - írja a hírlap.

Forrás: Magyar Hírlap, fotó: Magyar Hírlap
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.